A Mikulás a Budakeszi Vadasparkba látogat

Programok  |   2016. december 02.  |     3906

December 6-án, kedden, a Budakeszi Vadasparkba is ellátogat a Mikulás. Hóban lovas szánon, más esetben lovas kocsival érkezik majd – akármelyik közlekedési eszközével is érkezzen, a legbátrabb gyerkőcök ingyen tehetnek majd meg egy kört azzal a bizonyos ünnepi járművel.

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

A Budakeszi Vadasparkban is kezdetét vette már az adventi időszak, ettől a héttől kezdve ugyanis mindennap látható a főbejárat mellett az Élő Betlehem, miként erről a múlt héten hírt is adtunk. Míg a felnőttek már javában az ajándékok vásárlásán törik a fejüket, a legkisebbek számára ez inkább a felhőtlen öröm, a finom nyalánkságok és az izgatott csomagvárás időszaka. Őket szeretnék meglepni a Vadaspark munkatársai, melyhez idén is egy igazán szakavatott „kollégától”, személyesen a Mikulástól kapnak segítséget.

A Mikulás december 6-án, kedden, 11:00-kor érkezik majd a Budakeszi Vadaspark főbejáratához, és egyet garantálhatunk: lesz zsákjában minden jó. Ha vannak csöppségek, akik énekelni szeretnének vagy verset mondanának a szakállas öregúrnak, azokat is szívesen meghallgatja, utána pedig tesz egy komótos sétát a Vadasparkban és mindenkit megajándékoz, aki csak az útjába kerül.

Ameddig pedig a Mikulás a Vadasparkban jár-kel és ajándékoz, addig a legbátrabb gyerekek kipróbálhatják a járművét (hóban a lovas szánját, másként a lovas kocsiját), vagyis ingyen mehetnek majd vele egy rövid kört.

2016_mikulas

A Mikulás napja részletes programja:

  • 10:00 – Kisállat suli
  • 11:00 – A Mikulás érkezése a Vadaspark főbejáratához
  • 12:00 – Farkas látványetetés
  • 12:30 – Bivaly látványetetés
  • 13:00 – Kisállat suli

Leadfotó: Pixabay / Unsplash




hirdetés

Ez is tetszhet

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Hozzászólások

hozzászólás

ZooShop