Ottó, a mentett rétisas-fióka már útra kész és hamarosan elhagyja a fészket

0
152 megtekintés
Ottó, március végén, a mentés után nem sokkal - Kép: zoobudapest/YouTube
Swing Szerelem Szulák
Ottó, a fiatal rétisas sorsának alakulása igazi sikertörténet a javából. A kis fiókát először kimentették a fészekből, ahol született, majd gondosan ápolták végül pedig új családot is kapott, ahol háborítatlanul nevelkedhetett. Hamarosan pedig itt az idő, hogy a nagyra nőtt ragadozó kirepüljön és megkezdje önálló életét. 

A fióka kalandos története március 12-i kikelésével kezdődött, amit élőben láthattak a kihelyezett fészekkamera nézői. 10 nappal később az akkorra már egyedül maradt anyamadár egy fiatal hím zavarása miatt nem folytatta fiókája etetését. Így a szakemberek a fészekből történő kimentés mellett döntöttek. Ezt követően Ottót majdnem 3 hétig nevelték a Fővárosi Állat- és Növénykert Mentőközpontjában.

Április 12-én végül sikerült egy megfelelő “pótcsaládot” találni neki, ettől kezdve két mostohatestvérével közösen nevelkedett. A hosszas kutatást követően kiválasztott helyszín a Velencei-tó térségében egy mezőgazdasági területen található néhány hektáros erdőfolt lett. A kihelyezés óta nagy izgalommal figyelték a sas család életét.

A gondos kezek alatt szép nagyra nőtt és megerősödött Ottó, a visszahelyezés előtt – Kép: dunaipoly.hu

Ottó, és két testvére jelenleg az anyjukkal megegyező méretűek, a fészket már képesek rövidebb időre elhagyni. A szülők továbbra is folyamatosan hordják nekik a Dinnyési-Fertőről a főként halakból és vízimadarakból álló táplálékot. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek megfigyelése szerint 1-2 héten belül elhagyhatják a szülői fészket és elkezdhetik önálló életüket.

Ottó már útra kész – Kép: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb sasfajunk. Hazai állománya 70-es évekbeli drasztikusan lecsökkent, ám a természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően mára már több mint 300 pár él nálunk. Zavarásra nagyon érzékeny, a költési időben teljes háborítatlanságot igényel. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft.


“Ottó sikertörténete jó példája az összefogás erejének. Köszönjük kollégáink és a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársainak a szakmai segítséget, a mezőgazdasági földterület tulajdonosának a nyugodt fészkelés biztosítását, valamint mindenkinek, aki nyomon követte a kis rétisas-fióka sorsát és szurkolt neki.”
– írja a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Jó utat kívánunk Ottó, vigyázz magadra!