Öt év után újra óriáspanda született Tokióban

0
2,852 megtekintés

A pandabocs hangját először hétfő délben hallották meg, a nemét még nem tudják. Érkezését a japán és a kínai kormány is üdvözölte.

Óriáspandabébi született az egyik tokiói állatkertben öt évvel azután, hogy az anyaállat előző bocsát pár naposan halva találták.

A 11 éves Sin Sin hétfő hajnalban hozta világra a bocsot. Az Ueno állatkert tájékoztatása szerint Sin Sin már szombaton elkezdett nyugtalanul mászkálni, ami arra utalt, hogy hamarosan megszületik a kölyke, ezután a hétvégén többször is mutatkoztak rajta az izgatottság jelei, ezért 24 órás megfigyelés alá helyezték.

A pandabocs hangját először hétfő délben hallották meg, a nemét még nem tudják. Érkezését a japán és a kínai kormány is üdvözölte.

Sin Sin és az apa, Ri Ri február végén párzottak, ezután a nőstény a vemhesség jeleit mutatta: csökkent az étvágya és letargikus lett, ezért a látogatók szeme elől elzárt területre került.

A párnak 2012-ben született kölyke természetes úton, vagyis nem mesterséges megtermékenyítés segítségével, 24 év után ekkor jött világra először óriáspanda az Ueno állatkertben, az egész ország ünnepelte a ritka eseményt. Hatnaposan azonban a bocs tüdőgyulladásban elpusztult.

Sin Sin és Ri Ri a közönség állandó kedvencei, mióta 2011-ben Kínából Tokióba érkeztek.

Forrás: MTI