Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

0
162 megtekintés
A fonyódi nádastűz - Fotó: Varga György / MTI
Swing Szerelem Szulák
A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos – közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője hétfőn az MTI megkeresésére.

A természetvédelmi szakember beszámolója szerint a Natura 2000-es területen „elképesztő intenzitású” volt a tűz, ami után csak hamu maradt. A növényzet és az apró állatok, hüllők, köztük az éppen petét rakó kétéltűek mind a tűz martalékaivá váltak, azonban nagyobb állat tetemére nem bukkantak.

A területen élő madarak és nagyobb testű állatok el tudtak menekülni.

Elmondta azt is, hogy – a vaddisznók miatt – a lángokat több oldalról oltó embereknek többször figyelmeztetniük kellett egymást.

A tűz elért egy rétisasfészket is, amelyikben már tojások is voltak.

A fokozottan védett madár azóta visszatért a fa tetején épségben maradt fészkére, hogy folytassa a költést, de az, hogy a tojások károsodtak-e, csak három hét múlva derül ki.

Rozner György arról is beszámolt, hogy két évvel ezelőtt szinte éppen ugyanott keletkezett óriási berektűz. Akkor – áprilisban – a mostaninál is jóval nagyobb területen égett le a növényzet, vesztek oda az éppen költő madarak tojásai.

A tájegységvezető kifejtette, hogy most sem öngyulladás okozta a tüzet, ami száraz nyarakon a tőzeges talajon előfordulhat. Mint mondta,

a tűzvizsgálat még tart, de annyi egyértelműen tudható, hogy a mostani tűz is a házaktól indult el. „Első tavaszi hétvége, takarítás, tűzrakással” – utalt a valószínűsíthető okokra.

Hozzátette, hogy bizonyítani szinte lehetetlen, ki is okozhatta a tüzet, bár a drónfotókon egészen jól látszik, honnan indultak el a tölcséralakban terjedő lángok.

„A keletkezett kárt csak akkor lehetne felbecsülni, ha előtte valaki felmérte volta a területen lévő értékeket”

– mondta Rozner György, megemlítve, hogy egy magasles is leégett.

A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint a szombat délután keletkezett tüzet több mint ötven tűzoltónak 11 óra alatt sikerült eloltania. A beavatkozást nehezítette az időnként megélénkülő szél és a lápos, mocsaras, nehezen járható terület. Az oltási munkákba bekapcsolódtak rendőrök, polgárőrök és a nemzeti park dolgozói is.