Az elárvult kutyák az alapítványnál töltött idő alatt már megkapták a megfelelő oltásokat, az azonosítást segítő kötelező mikrocsipet, és átestek az ivartalanításon is, így a csaknem 60 ezer forint értékű ellátások már nem a leendő gazdát terhelik. Mindemellett a szervezet egyhavi, ajándék kutyatáppal is igyekszik növelni az örökbefogadó kedvet.

A Rex Állatszigeten szombaton délelőtt az állatok örökbefogadásáról szóló tájékoztatóval indul a program, majd a Rex Tanoda és az alapítvány önkéntesei kutyaiskolai foglalkozást tartanak az állatoknak, hogy a leendő gazdák láthassák, milyen a kutyás élet. Kora délután az ivartalanítás fontosságáról lesz előadás, valamint a rendezvény ideje alatt kutyakozmetikusok is megszépítik majd az ebeket.

A hét folyamán folyamatosan kerülnek fel az alapítvány Facebook-oldalára az örökbefogadható kutyákról készült képek és videók, valamint egy rövid jellemzés is, ami megkönnyíti a megfelelő társállat kiválasztását.

A hontalan állatok világnapja az Egyesült Államokból, 1992-ben indult kezdeményezés, célja, hogy felhívja a lakosság és a hatóságok figyelmét a kóbor állatok elhelyezésével kapcsolatos problémákra és a megoldáshoz szükséges összefogásra.

Forrás: MTI
Fotó: huffingtonpost.com

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook
Előző A globális felmelegedés miatt egyre kevesebb a hal a Tanganyika-tóban
Következő Ragasztóval kínoztak halálra egy macskát Budapesten

Érdekelhet ez is

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás