Nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában

0
212 megtekintés

A Vlk az egyik legaktívabb szlovák környezetvédelmi csoportosulás. A vonatkozó módosításokat egy petíció révén sikerült keresztülvinniük a hasonló ügyekben illetékes szlovák földművelésügyi tárcánál. Bár az Európai Unió tagállamainak többségében a farkas védett, és kilövése tilos vagy csak külön engedély alapján lehetséges, Szlovákiában a szabályozás kevésbé szigorú, szezonálisan – novembertől január közepéig – megengedi a ragadozó vadászatát.

A vadászidényben elejthető farkasok számát a földművelésügyi minisztérium szabja meg, rendszerint késő ősszel, és ugyancsak ilyentájt aktualizálják a farkasok vadászatára vonatkozó egyéb előírásokat is. A kvóták kiadásának közeledtével minden évben fokozódik a környezetvédők és az ellenérdekelt vadásztársaságok közti feszültség, illetve az általuk a szaktárcára – a szabályozás szigorítása, illetve enyhítése érdekében – gyakorolt nyomás is.

Az állatvédők szerint a szaktárcánál most általuk elért változtatások központi eleme, hogy sikerült növelni azoknak a területeknek a számát, ahol egész évben tilos lesz a farkasok vadászata. Katarína Grichová, a Vlk aktivistája az MTI-nek elmondta: az egyik legfontosabb ilyen terület a szlovák-lengyel határvidéken lévő Ólubló (Stará Lubovna) járás, amely a farkasok egyik fontos vándorlási útvonalán fekszik, de fontos az is, hogy az összes Natura 2000 természetvédelmi területet is besorolták a tilalmi övezetek sorába.

Grichová kiemelte: jelentős eredménynek minősül, hogy a vadásztársaságok nyomása ellenére sikerült megtartani a farkasok csoportos – vagyis több vadász által közös szórakozásként űzött – vadászatának tilalmát.

070

A változtatások részét képezi az is, hogy a jövőben minden egyes kilőtt farkashoz ki kell szállnia az Állami Természetvédelmi Alap munkatársának, ami azért fontos, hogy aktuális legyen a statisztika a már kilőtt farkasok számáról és így ne fordulhasson elő, hogy a vadászok túllépik a kvótát. Az idei vadászati kvótát a szaktárca 90 egyedben szabta meg. Ez ugyan tízzel több, mint a tavalyi keret, de a Vlk aktivistája szerint olyan kompromisszum, amely még lehetővé teszi a farkasállomány fenntartható fejlődését.

“Jelenleg mintegy 35-40 falkáról tudunk az ország területén, ez közel négyszáz példányt jelent” – mondta Grichová, hozzátéve: bíznak benne, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén sem sikerül majd kimeríteniük a vadászoknak a tárca által engedélyezett kvótát. Tavaly a 80 egyedes kvóta alapján 53 farkast lőttek ki az országban.

Szlovákiában azt követően kezdtek némileg ismét szigorodni a farkasok vadászatát szabályozó előírások, hogy két évvel ezelőtt az Európai Bizottság civil megkeresések sorára reagálva garanciákat kért arra, hogy az ország képes biztosítani a területén élő farkaspopuláció fennmaradását. Ugyanakkor a szabályozás volt már a jelenleginél szigorúbb is: 1995-ben Szlovákia az egész ország területére és az év teljes hosszára vonatkozó tilalmat vezetett be a farkas vadászatára. Ez a teljes körű tilalom 1999-ig volt érvényben.

Forrás: MTI
Leadfotó: frametoframe.ca
Fotó: kids.nationalgeographic.com