Most még vacogunk, de itt a fotós bizonyíték, hogy nyakunkon a tavasz

0
151 megtekintés
Szerinte is itt a tavasz és kész - Gólya a Somogy megyei Iharosberényben 2021. március 21-én - Fotó: MTI/Varga György
Swing Szerelem Szulák
Gólyát fotóztak a Somogy megyei Iharosberényben 2021. március 21-én. Tudjuk, hogy nem ő az első idén, de amikor csattog az ember foga a hidegben, egészen megnyugtató egy fészkén tollászkodó gólya látványa, hisz mi más mutatná a legjobban, hogy itt a tavasz. 

Ha pedig ez nem lenne elég, csütörtöktől már az az Időkép szerint is melegünk lesz végre. Mint írják, a hét első felében továbbra is az évszakhoz képest hűvös, gyakran szeles idő lesz. Szerda kivételével hajnalonként többfelé fagyhat, és napközben is csak kevés helyen haladja majd meg a hőmérséklet a 10 fokot.

Na de, csütörtöktől viszont változik a helyzet. Megszűnik a hideg levegő utánpótlása, délnyugat felől egyre enyhébb légtömegek érkeznek, így végre tavaszisra fordul az idő. Hétvégén már jórészt fagymentesek lesznek az éjszakák, miközben a nappali felmelegedés fokozatosan erősödik: csütörtökön 9-14, pénteken 11-18 fok várható,

szombaton pedig már az országban sokfelé meghaladhatjuk a 15 fokot.

A változó felhőzet mellett hosszabb időszakokra kisüt majd a nap, csak néhány helyen fordulhatnak elő tavaszi záporok.

Addig is itt van a szép gólyánk mégegyszer:

Gólya a Somogy megyei Iharosberényben 2021. március 21-én. Fotó: MTI/Varga György