Mintegy 5,2 millió vonuló madarat számoltak meg az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevői

0
46 megtekintés
Sokan az Európai Madármegfigyelő Napok keretében néznek először távcsőbe, teleszkópba - Fotó: Orbán Zoltán - MME
Swing Szerelem Szulák
A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett, 25. jubileumát ünneplő programon idén is 41 ország madártani szervezete, köztük hazánk BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában a tavalyinál is több, legalább 956 helyszínen, több mint 5,2 millió madarat figyelt meg a 25 ezer résztvevő.

Az összegzés szerint Magyarország idén is jól szerepelt az országok közötti játékos versenyben: a résztvevők tekintetében az első, a helyszínek számát tekintve a második, a látott madarak számlálásában harmadik helyen végzett.

A legtöbb helyszínen a hollandok végeztek megfigyeléseket és a legtöbb madarat is ők rögzítették.

Seregély – Fotó: Völgyi Sándor, Mecsek – 2017

A leggyakoribb három madárfaj Magyarországon a seregély, az örvös galamb és a nyári lúd volt, míg nemzetközi viszonylatban az erdei pintyet, a seregélyt és az apácaludat figyelték meg a legtöbb alkalommal az első három helyen.

Forrás: MTI, MME