Mindig ugyanazokon a helyeken szexelnek a háziméhek

0
290 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Egy friss kutatásban radarral követték a hím háziméheket, így sikerült in flagranti rajtakapni őket.

A londoni Queen Mary Egyetem és a Rothamsted Kutatóintézet szakemberei speciális radartechnikát alkalmazva sikeresen követték a hím háziméheket – vagyis a heréket – a szaporodásuk részleteinek megismerése céljával.

A herék életének egyetlen célja, hogy egy kirepülő királynővel párosodjanak, azonban mindez idáig titok övezte ennek a helyét. A méhészek és néhány kutató régóta sejtette, hogy a herék nagy, sok ezres csoportokban gyűlhetnek össze, és korábban is vizsgálták feromonok segítségével ezt, ám akkor úgy vélték a szakemberek, hogy a feromon miatt válhatott tömegessé a hímek csoportosulása.

Ahhoz, hogy leleplezzék a valós helyzetet, a herék hátára egészen apró transzpondert erősítettek, ezek az antennaszerű eszközök radarjel vétele esetén a vett jelnél magasabb frekvenciájút vernek vissza, így azonosítani lehet a radar segítségével a jeladós állatokat. A mérések során a kutatók 2 méteres pontossággal tudták így meghatározni az egyes hím méhek helyzetét.

A herék kétféle repülési módot váltogattak: vagy nyílegyenesen repültek, vagy tekeregve, hurokszerű utat berepülve. Ez utóbbi esetében a megfigyelések szerint 4 hely közt repkedtek a méhek, s a négy helyszín adott otthont a herék nagy csoportjainak. A kutatók szerint a háziméhek számos gerinceshez hasonlóan csoportos stratégiát követnek, amelynek során egy-egy hosszú időn át közösen használt ún. lek-helyszínre vonulnak el. A lek-helyek az állatoknál olyan helyszíneket jelentenek, ahol „legényvásár” van, a párosodni vágyó hímek összegyűlnek, és a nőstényeknek csak oda kell menni, megfigyelni őket, és kiválasztani közülük a nekik szimpatikusat.
A háziméheknél eddig nem merült fel, hogy ilyen rendszerű volna a szaporodásuk. Külön érdekesség, hogy a vizsgálatok szerint több éven át is ugyanazokat a helyeket használták a méhek, holott egy-egy nyáron születő here kb. 20 napig él, és nincs lehetőség átadni a helyszín ismeretét a következő évi generációnak. A kutatók következő célja az, hogy kiderítsék, mi alapján találják meg mégis a méhek e helyszíneket.

Forrás: ng.hu