Mérföldkő az állatgyógyászatban: mától MR-vizsgálatot is kérhetsz kedvencednek

0
142 megtekintés

A VetScan Kisállat Diagnosztika új központja egyedülálló segítséget nyújt: a kizárólag állatok vizsgálatára telepített MR-berendezés az egyik legkorszerűbb diagnosztikai módszer, amely mellékhatások nélkül, mágneses térben, rádióhullámok segítségével készít felvételt a szervezet belső szöveteiről. Számos betegség kizárólag MR segítségével ábrázolható: az apró szerkezeti elváltozások mellett láthatóvá teszi például a gerincvelő és az agy saját struktúráját is.

A napi diagnosztika számára ilyen nagy térerejű készülék eddig nem volt elérhető, pedig bizonyos betegségek – például a gerincbántalmak, a stroke vagy az epilepszia – ugyanúgy előfordulnak a kis- és nagytestű állatok körében, mint az embereknél. A pontos kórkép meghatározása viszont nehezebb, hiszen a beteg nem tudja elmondani, mit érez.

A 20-30 percig tartó, fájdalommentes vizsgálat során mozdulatlanul kell feküdnie a betegnek, ezért állatok esetén altatásban végzik. Az altatóorvos a vizsgálat teljes ideje alatt jelen van, és figyelemmel kíséri az állat légzését, szívverését és egyéb életfunkcióit.

“A kiemelten nagy, 1,5 Tesla térejű MR-berendezés precíz és pontos képet ad olyan betegségekről is, amelyek más vizsgálatok során szinte láthatatlanok. Hiánypótló és életmentő újítás az állatorvoslásban.” – fejtette ki dr. Kerekes Zoltán, a VetScan Kisállat Diagnosztika Kft. vezető állatorvosa.

Az intézményről további információkat a www.vetscan.hu weboldalon találhatsz.