Megválasztották az év emlősét

0
551 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

A Vadoneső program, 2021 ben a hermelint választotta az év emlősének.

A menyéttel rokon hermelinnel állatkertekben, bemutatóhelyeken nem sűrűn lehet találkozni, a természetben is meglehetősen ritka, kerüli a településeket és elsősorban szürkület után, éjszaka aktív ez a kisragadozó.

„A hermelin a rejtőzködés nagymestere: a nyári – hátán barna, hasán világos – bundáját havas teleken szinte teljes testén hófehérre cseréli, csak a farka vége marad még ekkor is fekete. Mivel az éghajlatváltozás miatt a havas telek egyre ritkábbak és rövidebbek, a téli bundás hermelin megjelenése mára lassan a fehér holló ritkaságával vetekszik” – közölték.

A hermelint korábban éppen a bundája miatt vadászták is, elsősorban csapdázással. A középkor legdrágább prémfélesége volt, a gazdaságot, nemesi származást is jelképezte.

A hermelin kedveli a facsoportokkal tarkított, lehetőleg vízközeli gyepes, füves helyeket, olykor mezőgazdasági művelés alatt álló területeket. Olyan élőhelyfoltokban tud fennmaradni, ahol a művelés nem intenzív: a rágcsáló- és rovarirtó szerekkel, műtrágyával és talajjavító kemikáliákkal erősen kezelt területek alkalmatlanok számára.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a Vadonleső program önkéntesek bevonásával 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatai gyűjti 2009 óta.

Hét éve indították útjára az év emlőse kezdeményezést, amelynek keretében egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet az adott védett vagy fokozottan védett emlősfaj fontosságára, jellemzőire.

Telex.hu