Megtelepedett a mocsári teknős a Pilisi Parkerdő tavaiban

0
1,624 megtekintés
A Pilisi Parkerdő számos erdei tavában figyelték meg idén tavasszal és a nyár első felében az egyetlen Magyarországon őshonos teknősfaj, a mocsári teknős több példányát. Korábban nagyjából ötévente találtak egy-egy példányt – írja az MTI.

A Pilisi Parkerdő egy uniós természetvédelmi program keretében a Visegrádi-hegység csaknem húsz erdei kistavában az eredetivel megegyező környezetet hozott létre, az állatok betelepedése ennek is köszönhető.

A mocsári teknős védett állat, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Az állat nagyon érzékenyen érinti, ha tojásrakó helyeit megzavarják, állománya ezért is fogyatkozott meg. Alapvetően sík vidékekhez kötődő faj, ritkán látható a Visegrádi-hegységben és a Pilisben.

A Pilisi Parkerdő Zrt. által helyreállított tavak mindegyikében elterjedt és nagy egyedszámban fordul elő a pettyes gőte, de a kirándulók gyakran találkozhatnak barna varanggyal, erdei és gyepi békával, valamint zöld levelibékával is. Az erdőgazdaság által kezelt területekre az örökerdő-gazdálkodás eredményeként számos faj visszatért, a Buda környéki erdőkben újra megtelepedett az aranysakál, a Pilisi Parkerdőben nőtt a denevérkolóniák száma.

A Pilisi Parkerdő Zrt. az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén.