Meghalt a Lisszaboni Állatkert zsiráfja, mert egy látogató megpróbálta megetetni

0
646 megtekintés
Kép: portugalresident.com
Swing Szerelem Szulák
Újabb állat esett áldozatául az emberi felelőtlenségnek. Egy látogató hibájából árokba esett majd sérüléseibe bele is pusztult a Lisszaboni Állatkert anyazsiráfja. Az eset igen nagy felháborodást keltett.

Az állatkertben kihelyezett táblák elég világosan tiltják az állatok etetését, étellel csalogatását. Egy látogató azonban figyelmen kívül hagyva a szabályokat étellel próbálta közelebb csalni a zsiráfot.

A zsiráf, a nyilvánosságtól és nyilvánosságot elvásztó árokba esett bele, miközben megpróbálta elérni a neki nyújtott ételt. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később belehalt.

Az állatkert szóvivője elmondta, nem véletlenül helyezik ki a tiltó táblákat, az állatok eleget kapnak enni, nem szükséges őket etetni.

A 11 éves anyazsiráf tavaly került a nyilvánosság figyelmének és rajongásának középpontjába, amikor kamerák előtt adott életet borjának. A kicsi egyébként már képes önállóan táplálkozni, de még szüksége lett volna az anyjára.

A rendőrség annyit közölt az esettel kapcsolatban, hogy azonosították azt a látogatót, aki felelős az állat haláláért.

Az angolai zsiráf vagy más néven namíbiai zsiráf, Délnyugat-Afrikában – Botswana és Namíbia területein őshonos. A vadon élő példányokat körülbelül 13 000 egyedre becsülik, állatkertben összesen 20 példány él. Európában csak két állatkert van, egy Hollandiában, egy pedig Németországban – a lisszabonin kívül – ahol tartanak angolai zsiráfot.

A zsiráfbébi születése tavaly novemberben:

Forrás: MirrorMetro, Lemon