Még egy lajhárbébi született Budapesten

0
137 megtekintés

Az év elején egyszer már írtunk a lajhárok örvendetes szaporodásáról, sőt, akkori cikkünkben részletesen bemutattuk az egész budapesti lajhárcsaládot. Most azonban újra van mesélnivalónk a lajhárok háza tájáról, ugyanis Banya után a másik anyaállat, Lili is világra hozta a maga utódját. Az apróság február 18-án született, tehát alig két hónappal lemaradva Banyától.

0209

Lili egyébként történetesen Banya lánya, a mostani kölyök tehát Banya unokája is egyben. S még csak nem is az első, hiszen Lili immár harmadik alkalommal adott életet egészséges utódnak. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Lili csak ősszel múlt hatéves, világos, hogy örökölte anyja termékenységét. A kicsiről még nem tudni, hogy milyen nemű, ezért aztán nevet is csak később fog kapni.

Forrás: zoobudapest.com