Meddő saspár fogadta örökbe Kelement, a fiókát

0
116 megtekintés
sas

A meddő saspár hímjét már évek óta nyomon követik, 2011 óta próbálkozott költéssel, korábban a Hevesi-síkon,  2012-ben költözött a Jászságba, de a tojások azóta is terméketlenek.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a HELICON parlagisas-védelmi Life+ program keretében, önkéntesekkel őrzött fészeknél észlelték március végén, hogy eltűntek a szülőmadarak. Az elhagyott sasfészekből azonnal kimentették az elárvult tojásokat, melyek egyikéből tíz nappal később kikelt a pelyhes sasfióka a dévaványai Túzokvédelmi Állomás keltetőjében – áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében. A nemzeti park munkatársai ezután a jászsági Sasközpontba szállították az értékes madarat, aki a „Kelemen” nevet kapta. Itt már várták a jövevényt, akinek korábban ki is szemelték a pótszülőket.

A természetvédők választása egy meddő saspárra esett, akik – akárcsak az előző években – most is két terméketlen tojást próbáltak kikelteni. Az érintett pár hímjét már sok éve nyomon követik a kutatók a vedlett tollaiból kinyert DNS ujjlenyomata segítségével. A madár 2011-ben még a Hevesi-síkon próbálkozott a költéssel egy olyan territóriumban, ahol évek óta záptojások voltak a fészekben, feltehetően ennek a hímnek a terméketlensége miatt. A tojó feltételezett pusztulását követően a hím 2012-ben átköltözött a Jászságba egy másik tojó mellé, ahol azóta – immár negyedik éve – szintén terméketlenek a lerakott tojások.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai „Kelemen” megérkezését követően az egyik záptojást az egészséges sasfiókára cserélték, és a fészket önkéntesekkel folyamatosan őriztetni kezdték. A szülők a várakozásoknak megfelelően gond nélkül befogadták a jövevényt, és elkezdték az etetését. Jóllehet a szaporodásban nem jeleskedtek, a két jászsági parlagi sas remek vadásznak és örökbefogadó szülőnek bizonyult. Ennek köszönhető, hogy a fehér pehelytollakról lassan felnőtt tollruhára váltó „Kelemen” szépen növekszik. Június elején jelölőgyűrűt is kapott. A projektparner Természetfilm.hu munkatársainak ekkor nyílt lehetősége arra, hogy egy webkamerát helyezzenek üzembe a fészek fölött. Ennek élő adását, „Kelemen” és pótszülei mindennapjait bárki nyomon követheti az interneten egészen a fióka július közepe felé esedékes kirepüléséig.