Magyar siker – A világ 4 legjobb mentőkutyája között Symba

0
78 megtekintés

A Nemzetközi Mentőkutyás szövetség közel negyven ország több mint száz mentőkutyás csapatát fogja össze, a  Mission Readiness Test, ami gyakorlatilag a mentőkutyák mester vizsgája, ezzel a minősítéssel ugyanis nemzetközileg bevethetőnek nyilvánítja a szakma az adott mentőkutyát és gazdáját.

Rom-kutatásban és területkutatásban 4 kutya a csúcstartó, az egész világon csupán ők azok, akik mindkét területen megszerezték ezt a rangos elismerést a világban dolgozó több ezer mentőkutya közül. Ebből a négy kutyából az egyik Symba, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat üdvöskéje.

A vizsgára való felkészülés 3-4 éves feszített tempójú munkát jelent, hiszen csak a legjobbak kaphatnak lehetőséget arra, hogy összemérjék képességeiket. A versenyzőknek hat hektáros erdős, gyakran áthatolhatatlan területeken kellett eltűnt személyeket keresni nappal és éjszaka, emellett t állategészségügyi, valamint GPS-el tájékozódási kihívásokkal is meg kellett küzdeniük. Symba kivívta a magyar mentőkutyás szakma történelmének eddigi legnagyobb sikerét a nemzetközi mentőkutyás szakmai életben.

Forrás: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat