Macskasétáltatás pórázon? Ezekre figyelj!

0
347 megtekintés
macska

A kijárós macskák már rutinosan közlekednek, ezért ők nagy valószínűséggel nem fogják hagyni, hogy pórázon vezessék őket, és különben is, maguktól is hazatalálnak. A lakásban nevelkedett macskáknál már más a helyzet. Őket nem engedhetjük szabadon csak úgy, hiszen nincsenek felkészülve a rájuk leselkedő veszélyekre. Ez persze nem jelenti azt, hogy örökre a négy fal közé vannak száműzve, egyszerűen csak meg kell tenni a szükséges biztonsági lépéseket.

Nem csak a cica személyiségétől, de fajtájától is függ, hogy meg lehet-e tanítani pórázon sétálni. Ha a macska nem akar sétálni, akkor nem fog együttműködni. Az első és legfontosabb, hogy olyan hámot válasszunk, amiben kényelmesen érezheti magát, a nyakörv önmagában nem jó megoldás, ebben ugyanis könnyebben megsérülhetnek a séta során. Akár a kutyák, a macskák is szeretnek elkalandozni, az izgalmas és új szagok után menni, ezektől lesz számukra a séta vonzó és kellemes időtöltés.

Ha azt szeretnénk, hogy a macskánkat gond nélkül lehessen sétáltatni, már kölyökkorban hozzá kell szoktatni a hám viseléséhez. Lehetőleg minél hamarabb, 3 hónapos kora körül kezdjük el hozzászoktatni a nyakörv és hám viseléséhez. Ha megtűri magán, próbáljuk először lakáson belül sétáltatni, ha vidáman bóklászik a szobában, akkor kimerészkedhetünk a szabadba is. Érdemes olyan környéken próbálkozni, ahol kevés az esély ara, hogy nagyobb kutyákkal is összefutunk. A cicák könnyen megijedhetnek az ebektől, a kutyák pedig szívesen játszanak fogócskát velük. Minden macska máshogy reagál egy ilyen helyzetben, van, aki ledermed, van, aki támadásba lendül, de van, aki azonnal elmenekül egy biztonságosabb helyre.

Bár jó mókának hangzik, vannak hátulütői is a sétáltatásnak. Ha a macska nagyon megszereti, előfordulhat, hogy sokkal követelőzőbb és türelmetlenebb lesz. Néhány példány egész nap arra az alkalomra vár majd, hogy nyíljon a bejárati ajtó, ezért kénytelenek leszünk fokozottan figyelni rájuk, nehogy valamelyik szökési kísérlet sikerrel záruljon. Az is előfordulhat, hogy az ablakba ülve, vagy az ajtó közelében hangos nyávogásba kezdenek, és ezt addig nem hagyják abba, amíg teljesítjük a kívánságukat. Ne legyünk türelmetlenek velük, ne ráncigáljuk őket és semmiképp se kiabáljunk rájuk.

Fotó: drsophiayin.com