Macskahírességek – Őfelsége főegerészei

0
4 544 megtekintés
Larry, a miniszterelnükségi főegerész - Kép: AFP
Swing Szerelem Szulák
A világuralomra törekvő cirmosok már igen régen, VIII. Henrik idejében, betették a mancsukat a brit politikába. A mindenkori brit miniszterelnök lakásán a Downing Street 10. szám alatt már az 1500 évek óta laknak egerészettel foglalkozó cirmosok, de a hivatalos kinevezésig, eddig csak három macska jutott el.

Igen, az angoloknál ugyanis hivatalosan létező cím a Chief Mouser to the Cabinet Office, azaz miniszterelnökségi főegerész.

A legnagyobb karriert eddig Humprey futotta be, aki 1989-ben sétált be a brit miniszterelnök állandó rezidenciájára, ahol rögvest ki is nevezték, majd pedig három miniszterelnököt is elfogyasztott 1997-es nyugdíjba vonulásáig.

Humprey – Kép: i.guim.co.uk

Mivel politikáról beszélünk, ezért nem meglepő, hogy őfelsége cirmosa sem úszhatta meg botrányok nélkül a pályafutását. 1994-ben megvádolták, hogy több vörösbegyfióka halálát okozta. Humprey szerencsére tisztázni tudta magát a vádak alól, az akkori kabinetfőnöki iroda sietett a segítségére. Állításuk szerint, Humprey a kérdéses időben beteg volt ezért: “még egy narancsmártásos sült kacsát sem tudott volna elkapni, akkor sem, ha tálcán kínálják neki”. Végül a hivatalos nyomozás tisztázta a nevét, így hivatalban maradhatott nyugdíjazásáig. A rossz nyelvek szerint egyébként Tony Blair kormányfő felesége, Cherie Blair közbenjárására kényszerült erre a lépésre.

Palmerston, a külügyminisztériumi főegerész – Kép: wordpress.com

Jelenleg két cirmos van hivatalban és aktívan fogdossa az egereket a brit minisztérium különböző területein.

A külügyminisztérium főegerésze Palmerston, aki épp a minap ünnepelte két éves szülinapját. Simon McDonald külügyi államtitkár a Twitteren köszöntötte fel a cirmost. Palmerston, az elmúlt két évben 30 egeret és 1 galambot fogott el, illetve 1000 fontot gyűjtött jótékonysági célra. Ja, és a főegerész 64 ezres követő táborral rendelkezik a Twitteren.

A miniszterelnöki hivatal főegerésze pedig Larry. A cirmos 2011 óta van szolgálatban, a Battersea Kutya- és Macskaotthonból került a brit politikai élet fókuszába. Már a második miniszterelnökét fogyasztja, David Cameron ment, Theresa May jött, de Larry marad.

Larry, a miniszterelnökség főegerésze – Kép: nationalpostcom.files.wordpress.com

A macskakollégák között amúgy nem mondható harmonikusnak a viszony, ugyan csak ritkán találkoznak, de olyankor hajlamosak a tettlegességig fajulni az események.

Palmerston és Larry épp hivatali megbeszélést tartanak – Kép: i.guim.co.uk

A macskák egyébként nem a miniszterelnökhöz tartoznak, hivatalosan a parlamentnek jelentenek.

A macskahírességek további részeit az alábbi linkekre kattintva érheted el:

Simon, a háború bajszos hőse
A polgármester macska
Faith, a bámulatos megérzésű macska
A csodaló macskája
Az Ermitázs macskái

– Cikksorozatunk támogatója a Prevital –

Forrás: nlcafe.hu24.hu