Macskahírességek – A polgármester macska

0
2,279 megtekintés
Kép: onlyinyourstate.com
Swing Szerelem Szulák
A macskamenőségek toplista élén, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Stubbs áll, aki a titkon világuralomra törő cirmosok közül, a polgármesteri címig juttatta el a mancsait. Stubbs, közel húsz évig, 1998 óta volt szülővárosa, a 900 lakosú, alaszkai Talkeetna polgármestere.

Lássuk be, viszonylag kevés képviselő mondhatja el magáról, hogy a napját fül és pocak vakargatással kezdi, majd macskamentás koktél szürcsölgetésével folytathatja, miközben egy komplett város rajongja körül.

Kép: pinimg.com

Játék
A következő két hétben a világtörténelem néhány meghatározó cirmosának szentelünk egy sorozatot, amit nem csak azért lesz érdemes figyelemmel kísérni, hogy tudd, valójában kik is irányítják az emberiséget a háttérből, hanem azért is, mert a végén egy játékkal is jelentkezünk, aminek a megfejtéséhez a válaszokat ezekben a cikkekben találjátok.

Kép: adn.com

A négylábú elöljáró története 1997 nyaráig nyúlik vissza, amikor az alig 900 fős amerikai település lakóinak szavazniuk kellett arról, hogy ki legyen a város első embere. A szavazólapon szereplő jelöltek azonban nem tetszettek a helybélieknek, így sokan az akkor még pár hónapos kiscica, Stubbs nevét írták le a papírcetlire.

A rövidfarkú, vörös színű cirmos így lett a város polgármestere, mindenki legnagyobb örömére.

Kép: nydailynews.com

A tisztségét 2017-ig töltötte be, közmegelégedésre. Lauri Stec, a polgármester hivatalaként is működő vegyesbolt tulajdonosa azt mondta: „Stubbs nem emeli az adókat. Nem avatkozik az üzletbe. Őszinte.” Az elöljáró macska mindig figyelt városára: a helyi pizzás szerint, bár Stubbs általában az étteremben lógott, gyakran vándorolt Talkeetna utcáin. Mindenki tisztelte, a helyiek állítják, még a kutyák sem mertek vele packázni.

Kép: piximus.net

Stubbs, öt évvel ezelőtt túlélt egy súlyos kutyatámadást, amiből szerencsésen felépült, majd pedig azt is, hogy halálhírét keltették. Az idős Stubbs élete utolsó félévében már visszavonultan élt, alig lehetett látni a város utcáin, és kedvenc helyén, Nagley vegyeskereskedése környékén. A népszerű alaszkai polgármestertől 2017 nyarán búcsúzott el a világ, amikor húsz évesen és három hónaposan örök nyugalomra tért.

A macskahírességek első részét IDE KATTINTVA olvashatod el.

– Cikksorozatunk támogatója a Prevital – 

Forrás: erdekesvilag24.hutheguardian.com