Közel kétezer vadállatot mentett a Fővárosi Állatkert a múlt évben

0
516 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
Közel kétezer segítségre szoruló vadállat kapott második esélyt az Állatkertben zajló mentőmunkának köszönhetően. Az Állatkert kiterjedt természetvédelmi tevékenységének egyik fontos része a vadállatmentés Magyarországon őshonos, vadon élő, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedei kapnak második esélyt, akik valamilyen okból emberi segítségre szorulnak – írja közleményében az intézmény. 

A sérült és beteg állatokat meggyógyíták, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat pedig felnevelik, s ha már képesek segítség nélkül is boldogulni, visszajuttatják őket természetes élőhelyükre.

„Továbbra is mi mentjük a legtöbb madarat és kisemlőst, természetesen partnereinkkel szoros együttműködésben”

– írja az Állatkert.

A vadállatmentés éves adatait általában az esztendő végén, illetve a következő év elején szokták összesíteni, nem volt ez másképpen most sem:

A 2020-as évben a vadállatmentéssel foglakozó munkatársak összesen 104 különböző faj 1988 egyedének nyújtottak segítséget.

A mentett állatok közül 79 faj 887 egyede volt madár, a legnagyobb egyedszámmal bekerült fajok a fekete rigó (135), a széncinege (71) és a molnárfecske (68) voltak. A védencek között szép számmal akadtak ragadozó madarak (vörös vércse, egerészölyv, karvaly, rétisas, darázsölyv, kabasólyom, barna rétihéja, fakó rétihéja, héja, kék vércse, kerecsensólyom, parlagi sas, vándorsólyom) és baglyok (kuvik, erdei fülesbagoly, macskabagoly, füleskuvik, gyöngybagoly, uráli bagoly), sőt még 17 fehér gólya is.

Az emlősöket 18 faj 976 egyede képviselte a mentett állatok között, legnagyobb részük, 548 állat sün volt, de sok denevért (11 faj 398 egyedét), valamint mókusokat, peléket, hódokat és vadmacskákat is mentettek. 135 hüllő (teknősök és gyíkok) is volt a mentett állatok között.

Nem semmi évet zárt az Állatkert, de ebben az esetben szeretnénk remélni, hogy a számok ebben az éveben csökkennek, nem pedig tovább nőnek.

zoobudapest