Kiderült melyik nevet kapta a gorilla kisfiú

0
3 695 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
Lezárult a szavazás, eldőlt, hogy mi a neve a december 23-án született gorilla kisfiúnak. Az apróság a szavazatok alapján az Indigo nevet kapta, így ezen a néven került bejegyzésre a nemzetközi gorilla törzskönyve is.

A cseperedő apróság nemrégiben volt három hónapos, az Állatkert így elérkezettnek látta az időt, hogy nevet keressen a számára. A név kiválasztásához a közönség segítségét kérték: az Állatkert honlapján három névre (Indigo, Ithemba és Ukusinda) lehetett szavazni március 26-tól 29-én délig.

A három név közül a legtöbb szavazatot az Indigo kapta, így a gorillakölyök – akiről azóta már azt is lehet tudni, hogy kisfiú – ezen a néven került bejegyzésre az állatkerti nyilvántartásokba, illetve a nemzetközi gorilla törzskönyvbe is.

A nagypéntektől húsvét hétfőig tartó négynapos hosszú hétvége kiváló alkalom a gorillakölyök meglátogatására. Annál is inkább, mert ugyan még most sem látható egész nap, ám az Emberszabású Majmok Házának látogatási idejét épp a napokban hosszabbították meg. Erre látogatók megértő együttműködése nyomán nyílt lehetőség, hiszen így az anyaállat az elmúlt hetekben már sokkal nyugodtabban viselkedett.

A gorillákat mostantól továbbra is 12 órától lehet látni minden nap, de nem 14 óráig, mint az elmúlt hetekben, hanem tovább, egészen 16 óráig. Az állatház nézőteréből is több részt használhat a közönség, mint az elmúlt hetekben, de természetesen továbbra is csak korlátozott számú látogató tartózkodhat a házban egyszerre.

A gorilla kisfiú mellett persze sok más látnivalóval is várják a nagyközönséget a húsvéti hosszú hétvégén. A főszezon érdekes programjaival, látványetetéseivel, állattréningjeivel, sok-sok állatkölyökkel, és persze húsvéti nyuszisimogatóval is.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert