Kiderült, hogy a kiskutyák az emberektől és felnőtt fajtársaiktól egyaránt képesek tanulni

0
123 megtekintés
Kép: zastavki.com
Swing Szerelem Szulák
A nyolchetes kölyök kutyák egy új feladat megoldását az emberektől és felnőtt fajtársaiktól egyaránt képesek megtanulni – mutatták ki az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói.

Az egyetem csütörtöki közleménye szerint a kutatók jutalomfalatot rejtettek el egy probléma-dobozban, majd megmutatták a különböző fajtából származó kutyakölyköknek, hogy miképpen kell azt kinyitni. A feladat megoldását a kísérletvezetők vagy egy előre betanított felnőtt kutya mutatta be, majd a kölykökre bízták, hogy mit tesznek.

“Azok a kölyökkutyák, akiknek volt lehetőségük megtekinteni, amint egy ember vagy egy kutya kinyitja a probléma-dobozt, sokkal gyorsabban oldották meg önállóan a feladatot, mint azok, akik ilyen tapasztalat híján voltak” – idézi a közlemény Claudia Fugazzát, a kutatás vezetőjét.

A kutatás – amelyről a Scientific Reports folyóiratban jelent meg tanulmány – azt is igazolta, hogy a kiskutyák később is képesek voltak hasznosítani a megszerzett tudásukat, ami azt jelenti, hogy már egy rövid szociális tapasztalatról is stabil emléknyom alakul ki egy kölyökkutya elméjében.

A kutatók azt is vizsgálták, vajon a kölykök hasonlóan jól tanulnak-e ismeretlen felnőtt kutyáktól, mint a saját anyjuktól. Az eredmények meglepően alakultak,

hiszen az ismeretlen kutyáktól tanulva még jobban teljesítettek, mert több ideig nézték az ismeretlen kutyát, mint a saját anyjukat

– fejtette ki Pogány Ákos, a tanulmány egyik társszerzője.

Amennyiben gyakorlati szempontból vizsgálják a tudósok ezeket az eredményeket, akkor egy új tanítási, kiképzési módszer lehetősége is felvetődik: a kölyökkutyák szociális tanulási képességeire is lehetne alapozni, amikor kutyakiképzésről van szó – érvelt Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék tanszékvezetője. Mint mondta, a kutatás rámutat arra,

hogy az lehet a legkönnyebb és legtermészetesebb módja egy kölyökkutya tanításának, hogy egyszerűen meg kell nekik mutatni, mit hogyan kell csinálni.

Ezután csak bátorítani kell őket. Ez alól persze a szobatisztaság kérdése kivételt képezhet – teszi hozzá a kutató.