Június közepéig hozhatják rád a frászt lakott területen a varjak

0
343 megtekintés
Dolmányos varjú (Corvus cornix) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Június közepéig lehet számítani a településeken embereket ijesztgető varjúkra, a szülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik, hiperérzékeny párnál a viselkedést már az is kiválthatja, ha az ember néhány tíz méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Lakott területen elsősorban a varjúfélék, különösen a dolmányos varjak április végétől induló, és akár június közepéig tartó fiókareptetésekor lehet számítani egyesek számára félelmet keltő madártámadásokra – olvasható a közleményben.

Mint írják, Európában alig él olyan madár, mely támadásával közvetlen sérülést okozhat. Gondot inkább a járulékos balesetveszély jelent, amikor a megijedő ember leesik a fáról, elbotlik, esetleg kiszalad az úttestre.

A közlemény emlékeztet, hogy támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint az embernek rontó kutyák esetében. Nem szabad elfutni, hanem az állattal szembefordulva, majd karunkat széttárva, magunkat sokkal nagyobbnak és félelmetesebbnek mutatva rá kell kiabálni az állatra.

Dolmányos varjú (Corvus cornix) – Fotó: Flickr

Rámenősebb madarak esetén nyugodtan ki lehet használni védekezésre a kezünk ügyében lévő szatyrot, kézitáskát, könnyű hátizsákot, kabátot, esernyőt, kalapot, és így hátráljunk el – írja az összegzés.

A rossz helyre tévedt, középület bejáratánál vagy a járda mellett a földön üldögélő varjúfiókát érdemes a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre vinni.

A tájékoztatás szerint Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól kell tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelítjük a családot, az öregek a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmasan ütve támadhatnak. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat érdemes elkerülni.

Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók – áll a közleményben.

MTI