Idén is telelnek vándorsólymok a Körös-Maros Nemzeti Parkban

0
108 megtekintés
Vándorsólyom (Falco peregrinus) - Fotó: Czifrák Gábor - KMNP
Swing Szerelem Szulák
A korábbi évekhez hasonlóan ezen a télen is megfigyeltek néhány vándorsólymot a Kis-Sárréten, a Dévaványai-Ecsegi pusztákon, a kardoskúti Fehér-tónál és Orosháza belterületén is felbukkantak már ezek az elegáns ragadozó madarak – írja a nemzeti park

Mint írják, a múlt század közepén Magyarországon még szép számban költöttek vándorsólymok. Az 1960-as években azonban a fészkelő állomány összeomlott, főként a mára már betiltott DDT rovarirtószer használata miatt.

A vándorsólymok csaknem negyven év kihagyás után, 1997-ben jelentek meg újra költőfajként hazánkban. Az első pár a Pilisben telepedett meg. Napjainkra a költőállomány elérte a második világháború utáni szintet, azaz néhány tucatnyi pár költ a hegyvidékeken, elsősorban sziklákon. A vándorsólyomról fontos tudni, hogy nagyon értékes solymászmadár. A régi időkben egy-egy földbirtok értékét jelentősen megnövelte, ha a területén voltak költő vándorsólymok.

Vándorsólyom – Kép: Pixabay

A Körös-Maros Nemzeti Parkban költőpárok nincsenek, de vendégként időnként itt is megjelennek. A téli időszakban például a Hortobágy-Berettyó mentén minden évben megfigyelnek néhány példányt. A korábbi években az Ecsegfalva határában fekvő Kenderesszigeti-halastavakon is voltak telelő vándorsólymok, idén azonban egyelőre itt még nem bukkantak fel. Mivel a térség pusztai területein, szántóföldjein télen jelentős a kék galamb állomány, ezért itt is időnként felbukkan egy-egy vándorsólyom.

Érdekesség, hogy a vándorsólymok inkább a hajnali, kora reggeli órákban vadásznak. Ennek oka, hogy ilyenkor a sasok még alszanak, így a vándorsólymoknak nem kell attól tartaniuk, hogy elorozzák tőlük nehezen megszerzett zsákmányukat.

A vízimadarakon kívül szívesen fogyasztanak rigókat és a napraforgó-tarlókon táplálkozó apró madarakat. Ezeket sokszor a levegőben fogyasztják el azért, hogy más ragadozók el ne vegyék tőlük.

Vándorsólyom (Falco peregrinus) – Fotó: Flickr

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kardoskúti tájegységében is megfigyeltek ezen a télen vándorsólymokat. Januárban a Fehér-tó részterületen, a Macelka-nádas felett keringett egy felnőtt példány. Télen a városokban is megjelenhetnek vándorsólymok, elsősorban azért, hogy az ott nagy tömegben jelen lévő parlagi galambokra vadásszanak. Orosházán például a víztornyon rendszeresen látnak üldögélni egy példányt.

A Kis-Sárréten szintén rendszeresen megjelennek vándorsólymok. Ezen a télen két-három, öreg tollruhás madár sokáig kitartott a Biharugrai-halastavakon és a Kisvátyon-pusztán. Ezek mostanra már elmentek, de február elején ismét felbukkant egy öreg hím példány.