Vadmentő Állomás épül Budapesten

Hírek  |   2016. május 11.  |     1138

Vadmentő állomást épít a REX Alapítvány az újpesti Farkaserdő melletti Állatszigeten, ahol olyan sebesült nagyvadakat is be tudnak fogadni, mint az őz, a szarvas és a vaddisznó.

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

A Vadmentő Állomás felépítésére azért van szükség, mert a vadon élő állatok élőhelye egyre inkább beszűkül, beszorítva őket ezzel a városok peremkerületeibe. Ezek az állatok kénytelenek alkalmazkodni az emberi jelenléthez, azonban a kényszerű együttélés gyakran az állatok sérülésével, vagy elhullásával végződik, miközben az embert is veszélybe sodorja – közölte az alapítvány kedden az MTI-vel.

Az Állatszigeten már tavaly is gyakori vendég volt a vörös róka, a nyest, az őz, a védett énekes- és ragadozó madarak, a szervezet munkatársai csak az elmúlt hónapokban 50 vadon élő állatot mentettek meg.

A megfelelő infrastruktúra viszont eddig hiányzott a teljes körű vadmentéshez. A bajba jutott állatok nem engedhetők vissza azonnal az erdőbe, sőt az is előfordul, hogy a trauma után soha nem tudnak visszailleszkedni természetes környezetükbe.

A Vadmentő Állomáson a vadak átmeneti, szükség esetén örökös elhelyezésére is lesz lehetőség, egy kisebb vadudvar kialakításával. Ezen felül az állomás egy része a látogatók számára is nyitott lesz, így az Állatsziget vendégei nemcsak a háziállatokkal, illetve az örökbe fogadható társállatokkal ismerkedhetnek meg, hanem az ország vadállományának egy részével is.

Forrás: MTI
Fotó: goodfellow.af.mil




hirdetés

Ez is tetszhet

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Hozzászólások

hozzászólás

ZooShop