Szobrot állítottak a mátyásföldi kutyusnak, aki 12 évig várta halott gazdáját

Hírek  |   2016. május 27.  |     69063

Sírig tartó hűség – sok hasonló sztorit olvashattatok már tőlünk, de a következő valahogy mégis közelebb áll a szívünkhöz, ugyanis itthon, Budapesten történt meg az eset. A gazdi halála után sokszor a kutyusra sem vár jobb sors, de nem így történt Benivel, egy cukrászmester hű kutyájával.

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Beni kutyus gazdája már évekkel ezelőtt elhunyt, az eb azonban annyira ragaszkodott hozzá, a házához és a környékhez, hogy a tragédia után 12 évig várta, hátha szeretett gazdája ismét felbukkan. A kutya nem tágított, minden nap felbukkant, ez hamar feltűnt a helyieknek is, akik gondoskodni kezdtek a kóborrá lett Benin. A helyi közösség közösen fogadta örökbe, egy állatorvos vállalta, hogy felügyeli a kutyus egészségét, így teltek az évek.

Mivel Beni hivatalosan kóbornak számított, többször is előfordult, hogy kutyabefogóktól kellett megmenteni. 2012-ben az önkormányzat hivatalosan is örökbe fogadta, Beni chipet is kapott. Az öreg kutyus 2014-ben hunyt el, ekkor a helyiek úgy döntöttek, szobrot állítanak hűségének az eb kedvenc meggyfájának közelében. A Beniről készült domborművet R. Törley Mária szobrászművész készítette, megtekinthető a Jókai-lakótelepen, a Jókai és a Villő utca sarkán.

Ha te is meghatódtál, dobj egy lájkot, vagy oszd meg a barátaiddal is!

Forrás: allatportal.hu, lajk.hu




hirdetés

Ez is tetszhet

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Hozzászólások

hozzászólás

ZooShop