Senki sem akarta befogadni ezt a három vak cicát, aztán megtörtént a csoda

Hírek  |   2016. július 12.  |     6932

Ismerd meg Blue, Meadow és Little Willow hihetetlen, de igaz történetét, mely bizonyítja, léteznek még csodák. A három cicatestvér kalandja 2014-ben kezdődött, ekkor találtak rájuk egy elhagyatott áruházban, Dubajban. Még fiatal kölykök voltak, de mindhárman vakok voltak és macskainfluenzával küszködtek, előző gazdájuk nem törődött velük és sorsukra hagyta őket.

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Miután az állatvédők megtalálták őket, az egyik testvért be is fogadta egy család, de nem sokáig voltak együtt, a cica ugyanis egész nap keservesen sírt a testvérei után, a gazdik belátták, hogy őket nem lehet szétszakítani. Ez óriási problémát jelentett, hiszen egy világtalan macskának is nehéz új otthont találni, nemhogy háromnak, hiszen a felelősség megsokszorozódik, ezt pedig nem sok ember hajlandó bevállalni.

083 084

Egy szép napon azonban rámosolygott a szerencse, mikor Catherine felfigyelt rájuk.

085 086

“Semmi tapasztalatom nem volt, csak pár hete fogadtam örökbe egy cicát, még mindig csak ismerkedtünk, de ennek a három cicának a története annyira meghatott, hogy tennem kellett valamit,” mesélte az újdonsült gazdi, aki egyszerre befogadta a három cirmost.

087 088 089 090 091

Mint kiderült, nem is olyan nehéz az élet három vak cicával, hiszen ők segítik egymást, amire szükségük van, az csupán egy jó nagy adag szeretet és gondoskodás.

092

Forrás: boredpanda.com




hirdetés

Ez is tetszhet

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Hozzászólások

hozzászólás

ZooShop