Megváltozott szabályokkal rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Hírek  |   2016. szeptember 14.  |     1324

A középdöntőkben és a döntőben a korábbiakhoz képest hosszabb távot kell megtenniük a versenyzőknek és a rajt szabályai is változnak az idei Nemzeti Vágtán, amelyet hétvégén rendeznek meg a budapesti Hősök terén – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a versenysorozat elnöke elmondta: az eddigi kettő és fél körös távnál egy körrel hosszabb futamok a kitartóbb, lovasukkal nagyobb összhangban versenyző lovaknak fog kedvezni. A selejtező futamokon marad a megszokott hossz a téren felépített speciális pályán.

Tanulva az eddigi versenyeken tapasztalt vitákból, idén 10 méteres startzónát jelölnek ki, ahol a versenyzőknek már kísérők nélkül kell felsorakozniuk – fűzte hozzá Lázár Vilmos, aki szerint a megnövekedett versenytáv is csökkenti a rajt jelentőségét, így segít kiegyenlíteni az esélyeket. A biztonságot és a látványt növeli, hogy a küzdőteret a nézőtértől elválasztó falrendszert piros-fehér-zöld szivaccsal vonják be.

Kitért arra is: a budapesti megmérettetésre 16 – köztük négy határon túli – előfutamon összesen 72 település kvalifikálta magát, azonban egy települést ki kellett zárni a versenyből doppingvétség miatt.

Forrás: MTI
Fotó: jegy.hu




hirdetés

Ez is tetszhet

Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Hozzászólások

hozzászólás

ZooShop