Hat kutyát hagyott magára egy testvérpár mert Budapestre mentek dolgozni- nem úszták meg büntetés nélkül

0
296 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Egy év és másfél év fogházbüntetésre ítélte – két-két évre felfüggesztve – a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a testvérpárt, akik 2016 májusában munkát vállaltak a fővárosban, és úgy utaztak el, hogy magukra hagyták hat kutyájukat Váncsodon.

. A bíróság R.Cs.-t állatkínzás vétsége, R.R-t állatkínzás, garázdaság és testi sértés vétsége miatt marasztalta el.

A vádlottak ellen előbb állatkínzás miatt indult büntetőper, az ügyet később egy másikkal egyesítették, abban szerepelt a garázdaság és a testi sértés. Mint utóbb, a bíróság bizonyítási eljárása során kiderült, a két ügy részben összefügg egymással.

2016 május elsején a másodrendű vádlott, R.R. és egy 16 éves fiú között – a vallomások szerint egy mobiltelefon-vásárlás miatt – alakult ki konfliktus. R.R. egy előzetes szóváltás után ököllel arcon ütötte a fiút, majd egymásnak estek, amely során a vádlott is több ütést kapott a sértettől és ő is a földre került. Dulakodás közben bekerültek a vádlotték udvarára, ahol R.R. úgy meglökte a fiatalt, hogy az nekiesett az ablaknak. Az ablaküveg kitört és megsebesítette a fiút. R.R. ezután felbuktatta a sértettet és éppen a hasán ült a nyakát fogva, amikor megérkezett a sértett édesanyja és kétszer pofon ütötte a vádlottat. A tettlegességnek ez vetett véget.

Másnap a testvérek Váncsodról Budapestre utaztak, hogy ott munkát vállaljanak. A két vádlott az eljárás során azt vallotta, hogy valójában a május elsejei verekedés és a másik családdal kialakult konfliktus miatt kellett hirtelen elmenniük a faluból, féltek attól a családtól, szinte előlük menekültek el.

A két vádlott a családi ház udvarán közösen több kutyát tartott, láncra kötve, illetve kennelben. Mivel ebben az időszakban már a szülők sem laktak a házban, a vádlottak távozásukkor három staffordshire terrier mellett egy németjuhászt, egy foxit és egy kölyökkutyát hagytak magukra az elhanyagolt udvaron. Vallomásukban azzal védekeztek, hogy ők megbízták egyik szomszédjukat a kutyák gondozásával, ezt azonban több tanú is cáfolta. 2016. május 9-én a környéken élők tettek bejelentést a gazdátlanul maradt hat állatról. A helyszíni szemlén a rendőrök egy hetedik kutya, egy másik staffordshire terrier tetemét is megtaláltak az udvar közelében. Hogy mi okozta a kutya halálát, azt nem lehetett megállapítani, sőt arra sem volt bizonyíték, hogy az a terrier egyáltalán a vádlottaké volt. A többi állatra azonban a szomszédoknak köszönhetően kielégítő állapotban találtak rá.

Az ítélet indoklásában elhangzott: a vádlottak felelőtlen viselkedését mutatja, hogy a szomszédok jóérzésén múlott a kutyák sorsa, hiszen a két férfi nem intézkedett arról, hogy bárki gondoskodjon a kutyákról. Amikor pedig a bejelentés után a helyi rendőr felhívta az elsőrendű vádlottat telefonon, ő annak ellenére is csak hetekkel később ment haza. Ez idő alatt időnként a környéken élők adtak enni – inni a felügyelet nélkül hagyott állatoknak.

A bíróság a büntetés kiszabásakor az időmúlás mellett enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy mindkét vádlott büntetlen előéletű. Az ítélet első fokon jogerős lett, miután a bíróság határozatát a vádlottak és védőik mellett az ügyészség is tudomásul vette.

Forrás: debreceni törvényszék