Hat év után, újra összeszámolják az orrszarvúkat Nepálban

0
174 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

A legutóbbi számláláskor 645 rinocéroszt találtak, amelyek többsége a Csitvan Nemzeti Parkban él.

Az állatszámlálást ötévente tartják, a tavalyit azonban elhalasztották a koronavírus-járvány miatt.

A mostani számlálást hétfőn kezdték a Csitvan és a Parsza Nemzeti Parkban, szerdán a Bardija, pénteken pedig a Suklaphanta Nemzeti Parkban folytatják. 2015-ben a 645 orrszarvú közül 605-öt a Csitvan Nemzeti Parkban számoltak össze. A katmandui kormány által elrendelt számlálást három hét alatt tervezik befejezni, az eredmény egy hónapon belül várható.

Az országos orrszarvúszámlálásban 300 külön e célra felkészített ember vesz részt, őket 60 elefánt segíti az őserdők bejárásában az ország déli síkvidékén található négy nemzeti parkban.

A hétfői nyitóceremónián a himalájai ország erdő- és környezetügyi minisztere aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egyre több orrszarvút ölnek meg vadorzók, és felszólította a helyi hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az orvvadászat ellen.

Hangsúlyozta, hogy az orrszarvúak nagyon fontosak Nepál idegenforgalma számára, mert sok turista miattuk látogat az országba.

A 2020 júliusával kezdődött pénzügyi évben eddig 26 orrszarvút öltek meg Nepálban. Nepálban 1994-ben tartottak először orrszarvúszámlálást, az idei már a hetedik. A mostani akcióra 108 ezer dollárnak megfelelő összeget költenek.