Gyermekkori képüket fotózták újra, a haldokló kutyusukkal

0
4 471 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Megható fotóval emlékezett meg öreg kutyájukról Tigrisről ez a család. 

Az Ausztráliában élő Dobbie testvérek még gyerekek voltak amikor Tigris, a Jack Russel terrier hozzájuk került. Nevét egyébként a Micimackó mesében szereplő örökké ugrándozó Tigrisről kapta.

Az évek teltek, a lányok felnőttek, Tigris pedig 16 éves lett és megbetegedett. Sajnos nem lehetett segíteni rajta és el kellett altatni. Miközben a lányok várták az állatorvost, előkerült egy nagyon régi fénykép ahol Tigris még csak egy éves és az összes lánytestvér rajta van. Ekkor jött az ötlet, hogy újrafotózzák a régi képet, hogy méltóképpen emlékezzenek meg szeretett és hűséges kutyájukról.

Tigris fotója az internetnek köszönhetően már bejárta a világot és emberek százezrei gondolnak rá szeretettel.