Gyászol a budapesti állatkert-két kedvencüket is elveszítették

0
6 545 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Néhány nap alatt két szomorú esemény is történt a Fővárosi Állat és Növénykertben.  Szerdán elpusztult Sören, a tekintélyes korú, 29 éves borjúfóka, hétfőn pedig Buda, a tavaly született orangután kölykök egyike.

Sören (más írásmóddal Søren) 1992. június 28-án született a Zürichi Állatkertben, ahonnan féltestvérével, a nála csupán néhány nappal fiatalabb Sweennel együtt érkezett Budapestre 1993 augusztusában. A korabeli újságok jó része be is számolt a két fiatal borjúfóka bemutatkozásáról, annál is inkább, mert akkoriban néhány éve már egyáltalán nem voltak fókák az Állatkertben, kifejezetten ezt a fajt, a borjúfókát pedig a második világháború óta nem láthatta a közönség. A két fiatal állat előbb a régi, még 1912-ben épült fókamedencébe került, majd, amikor 1997 és 1999 között, a Kissszikla rekonstrukciója során elkészült a Norvégház melletti medence is, Sören és Sween oda költöztek át, társbérletben a pingvinekkel, akik ugyancsak itt kaptak helyet. Az azóta eltelt csaknem negyedszázadban már ebben a medencében, illetve kifutóban láthatta őket a közönség.

Sören az elmúlt hónapokban már nem volt túl jó állapotban. Bár fájdalmai egészen a legutóbbi időkig nem voltak, de az időskorral együtt járó egészségügyi problémák – például a vese működésében – egyre inkább jelentkeztek nála. Ezzel párhuzamosan sokat fogyott, s végül a legutolsó napokban már olyan állapotba került, hogy az állatorvosi csapat az idős állat elaltatása mellett döntött, hiszen már nem volt lehetőség segíteni rajta. Féltestvére, Sween egészségi állapota szerencsére sokkal jobb, jóllehet ő is már egy koros állatnak számít.

Amíg Sören elvesztésére sajnos számítani lehetett, addig a tavaly született orangután kölyök, Buda halála váratlan, minden előzetes jel vagy tünet nélkül bekövetkezett tragédia. 2020-ban két orangután bébi is világra jött nálunk: augusztusban Móricoktóberben pedig Buda. Két féltestvérről van szó, hiszen két különböző anyától (Móric Lia kölyke, Buda pedig Juláé volt), de ugyanattól az apától (Chuij) születtek. A két anyuka, Jula és Lia maguk is féltestvérek.

Jelenleg még folynak azok a vizsgálatok, amelyekből várhatóan kiderül, hogy mi okozta a 11 hónapos orangután kölyök halálát. Annyi bizonyos, hogy a természetben a megszületett orangutánok 3-10 %-a (a nemüktől is függően) nem éri meg az egyéves kort. Az Állatkertekben, ahol az állatok egyébként lényegesen tovább élnek, mint vadonbeli fajtársaik, sajnos ugyancsak előfordulnak ilyen szomorú esetek.

Forrás: zoobudapest

Kimemelt kép: pixabay