Flamingófiókák minden mennyiségben – videó

0
214 megtekintés
Képünk illusztráció - Rózsás flamingó fiókát eteti az anyukája - Kép: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Huszonegy fióka cseperedik rózsás flamingóéknál a Fővárosi Állatkertben. Közülük a legidősebb már három hetes, a legfiatalabb viszont csak néhány napja kelt ki a tojásból. 

Mint mi is megírtuk, az első flamingófióka július 6-án kelt ki a tojásból. Bár a rózsás flamingók költési szezonja idén a hűvös tavasz miatt a szokásosnál kissé később kezdődött, de július 6-a óta egyre-másra bújnak elő a tojásokból a fiókák. Mostanra összesen huszonegyen vannak, s mivel legalább annyira érdekesek, mint amilyen bájosak, az állatkert úgy döntött, ezt kisfilmen is látnia kell a nagyérdeműnek.

Mint írják, a flamingók fészke olyan, mint egy miniatűr vulkán: egy kisebb dombocska, kráterrel a tetején. Ebbe a mélyedésbe kerül a tojás, vagy esetleg tojások, és természetesen itt is kelnek ki a fiókák a nagyjából egy hónapos költési idő elteltével. A nemrég kikelt fiókákat nemcsak aprócska méretükről lehet felismerni, hanem arról is, hogy a felnőttek karcsú lábával ellentétben inkább tömzsinek mondató lábaik az első néhány nap még rózsaszínűek, ahogy a csőrük is. Ezek színe azonban 7-10 nap elteltével feketére vált, közben viszont a fiókák gyorsan nőni is kezdenek. A jellegzetes görbült csőr azonban ilyenkor még nem alakul ki, vagyis a kicsik nem is képesek a vízből kiszűrt apró élőlényekkel táplálkozni, ahogy a kifejlett flamingók teszik. Ehelyett a felnőttek egy különleges, tápláló anyaggal, úgynevezett begytejjel etetik őket. Ez a megoldás már majdnem olyan kifinomult, mint az emlősöké, amelyek – mint tudjuk – tejjel táplálják az utódaikat. A fiatalok csőre nagyjából a harmadik hónapban kezd hasonlóvá válni a felnőttekéhez, így a vízben lebegő apró élőlények kiszűrésére is ekkor kezdenek el próbálkozni.

zoobudapest

Korábban a témában:

Húsz flamingófióka kelt ki a napokban a Budapesti Állatkertben

Még flamingó:

Flamingók tava