Fészkéből kiesett kisgólyát mentettek

0
5,084 megtekintés

Egy felgyői lakos tett bejelentést a rendőrségre 2017. június 5-én dél körül, hogy a tanyájától nem messze levő gólyafészek alatt a földön egy fiókát talált, a madarat hazavitte, mert féltette a kóbor macskáktól. Nem sokkal a bejelentést követően a csanyteleki körzeti megbízott, Dudás László r. főtörzsőrmester a helyszínre érkezett. A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársa a bajba jutott gólyát magához vette, majd a Szegedi Vadasparkba szállította.

 

A madarat az intézmény munkatársa Feketéné Nacsa Veronika vette gondozásába, megmentője pedig két nappal később meglátogatta. A gondozó ekkor elmondta, hogy a fióka egészségi állapota és étvágya megfelelő. A kisgólya két óránként eszik, és egészen erőre kapott. A szakértő hozzátette, hogy egy hasonló helyzetbe került társával együtt cseperedik a madár. Felnevelésüket követően a gólyákat szabadon engedik.

Forrás: police.hu