Elárasztják az elektromos hulladékok a földet

0
563 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

A szakértők szerint ahelyett, hogy kimerítjük a Föld készleteit, jobb lenne újrahasznosítani a már nem használt alapanyagokat.

Az Egyesült Királyságban működő Királyi Kémiai Társaság (RSC) olyan programot folytat, melynek célja az elektromos hulladék gyűjtése – számol be a BBC. A szervezet szerint globális erőfeszítésre van szükség, hogy a bányászat helyett a hulladékokból nyerjünk ki nyersanyagot. Egy 2021-es tanulmány alapján csak 2021-ben 57 millió tonna e-szemetet termelt az emberiség.

A környezet megóvása mellett azért is fontos lenne az újrahasznosítás, mert a világ konfliktusai miatt az utánpótlás akadozik. Az ukrajnai háború hatására sok nyersanyag, így a nikkel például látványosan megdrágult, de a lítium ára is igen magas, 2021-ről 2022-re 500 százalékkal nőtt. Ez komoly problémákat okoz a gyártásban.

„Technológiai fogyasztási szokásaink továbbra is igen fenntarthatatlanok, és fennáll annak a veszélye, hogy kimerítjük a szükséges nyersanyagokat” – mondta Tom Welton, az RSC elnöke. Mint kiemelte, ezen szokásaink súlyosbítják a környezeti károkat.

A keletkező e-hulladék mennyisége évente nagyjából 2 millió tonnával nő, miközben a szemét kevesebb mint 20 százalékát hasznosítják újra. Welton szerint a kormányoknak át kell alakítaniuk az újrahasznosítási infrastruktúrát és technológiát, a vállalatoknak pedig fenntarthatóbb gyártást kell kialakítaniuk.

Az RSC egy online kutatást is végzett, a vizsgálatban tíz ország mindegy 10 ezer személye vett részt. A megkérdezettek 60 százaléka azt mondta, átváltana kedvelt tech cégének riválisára, ha az fenntarthatóbb termékeket készítene. A felmérésből az is kiderült, hogy az emberek nincsenek igazán tisztában vele, hogy mit is kezdjenek elektromos hulladékaikkal. Sokan akaratlanul is értékes fémeket halmoznak fel otthon. Elizabeth Ratcliffe, az RSC munkatársa szerint a gyártóknak és kiskereskedőknek nagyobb felelősséget kellene vállalniuk, támogathatnák például a visszagyűjtést.

Forrás: ng24.hu

Kiemelt kép: pixabay