El kellett altatni a világ legöregebb hím pandáját

0
225 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

A példány egy hongkongi parkban élt, romló egészségi állapota miatt altatták el.

35 éves korában, július 19-én elaltatták An Ant, a világ legidősebb, fogságban tartott hím óriáspandáját – számol be a BBC. A fajnál ez az életkor matuzsáleminek számít, a természetben az átlagos várható élettartam még a 20 évet sem éri el.

A hongkongi Óceán Park munkatársai azt követően döntöttek az elaltatás mellett, hogy az egyed állapota az utóbbi hetekben drámaian leromlott. Az idős panda egy idő után szilárd táplálékot már nem is vett magához, és egyre kevesebbet volt aktív.

An An Szecsuanban, a vadonban született, a hím és párja, Csia Csia 1999-ben érkezett Hongkongba, az állatokat a kínai kormány adta ajándékba. Bár Kína az óriáspandákat nemzeti kincsnek tekinti, nem ritka, hogy politikai célból elajándékozzák vagy kölcsönadják a befogott példányokat. Csia Csia 38 évesen, 2016-ban pusztult el, ő volt a legidősebb fogságban tartott nőstény.

Az An Ant őrző Óceán Parkot korábban több kritika is érte, részben a helyi delfinshow-k miatt, melyeket utóbb leállítottak. Az intézmény területén továbbra is rengeteg állatot tartanak, többek között két pandát.

Forrás: ng24.hu

Kiemelt kép: Illusztráció Pixabay