Egy nap alatt négy őzt gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

0
321 megtekintés
Fotó: Unplash
Swing Szerelem Szulák
Épp a minap számoltunk be róla, hogy a csak a tavalyi éveben tizenhatezer vad pusztult el a közutakon, erre tessék, csupán egy nap alatt négy őzt gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján. 

A járművezetőktől azt kérték: fokozott óvatossággal vezessenek, és ahol a vadveszélyt tábla is jelzi, lassítsanak. Különösen a kora reggeli és az esti órákban nagymértékű vadmozgásra is lehet számítani.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szerdán az esti órákban Mezőkövesd vonzáskörzetében két, míg a Szerencsi és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén további egy-egy vadelütéssel járó közúti közlekedési baleset történt. A balesetek során négy őz pusztult el, más nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett.

A vadelütések megelőzése érdekében a rendőrök azt kérik:

a vadveszélyes útszakaszon tartsanak nagyobb követési távolságot, és folyamatosan figyeljék az út mindkét oldalát. Ha vadat látnak, lassítsanak. Ha vadállat van az úton, dudáljanak. Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsijuk elé, vészfékezzenek, adjanak hangjelzést, de ne rántsák félre a kormányt, még ha így el is ütik az állatot. Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb sérüléssel járó baleset következhet be

– emelték ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedés biztonságának céljából kéri a járművezetőket, hogy vaddal történő ütközés esetén értesítsék a rendőrséget, és ha lehetőség van rá, a járművel álljanak biztonságos helyre. A megsérült nagyvadat ne közelítsék meg, egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot ne vigyék magukkal, mivel az büntetőjogilag lopásnak számít – hangsúlyozta rendőrség.

MTI