Egy állatkert életében nem csak a születéssel, de az elmúlással is találkozhatunk. A Nyíregyházi Állatparkban is előfordulnak pillanatok, mikor el kell búcsúznunk egy-egy állattól, ám olykor olyan különleges eseményeknek is részesei lehetünk, ami minden várakozást felülmúl… – írja közleményében az állatpark.
A történet főhőse az állatkert sátánmajom csapatának tenyészpárja. Az Európai Fajmegőrzési Program keretében tartott majompár eddig nagyon sikeresen járult hozzá eme különleges faj fenntartásához. Kétévente megajándékozták az állatkertet egy újabb kölyökkel, akiket a nőstény, igen gondoskodóan, minden alkalommal fel is nevelt.
Legutóbb négy hónapja örvendeztette meg a gondozókat egy újabb aprósággal, viszont most, pár héttel a kicsi világrajövetele után gondozói étvágytalanságot, bágyadtságot figyeltek meg az anyaállatnál. Az állatorvosok természetesen azonnal elkezdték vizsgálni az állatot, hetekig harcoltak érte, de sajnos a hasnyálmirigy gyulladás legyőzte. Ezen a ponton rizikóssá vált kicsinye életben tartása is, hiszen a kis hím számára – bár már nem csupán anyatejjel táplálkozott- a napi testi kötődés és táplálékhoz juttatás életbe vágó.
Már az anyaállat betegségnek kezdetén komoly dilemmával nézett szembe az állatkert, hiszen ennél a fajnál nem jellemző, hogy az apa állatok gondozzák utódaikat, így elkezdtek utánajárni a mesterséges nevelés lehetőségének. De tekintettel arra, hogy egy kézzel nevelt kismajmot később csekély eséllyel lehet csapatba rakni, illetve minden állatkölyöknek fajtársai mellett van a legjobb helye, ezt a megoldást csak a legvégső esetben szerették volna alkalmazni.
Végül, az apa állat, teljesen váratlanul megoldotta a problémát:
Az apa állat minden számításunkat felülmúlta… Az anyaállat elpusztulása után azonnal átvette a halott mamája bundájába kapaszkodó kölyköt, akit addig csak közömbösen nézegetett a közös kifutóban, és azóta – akár csak egy anyaállat – a hátán viszi, magához öleli s gyümölcsökkel is eteti kicsinyét.
A fehérarcú sátánmajmok (Pithecia pithecia) más néven sakik, a dél-amerikai esőerdők alsóbb lombkoronaszintjeinek lakói, főleg gyümölcsökkel, magvakkal és rovarokkal táplálkoznak. A párok hosszú távú monogám kapcsolatban élnek, ahol az utódgondozás a nőstény feladata. Hangjuk madárcsicsergésre emlékeztet. Tömegük 1,5-2 kilogramm, dús szőrű farkuk pedig hosszabb, mint 30-40 centiméteres testük.
Egyetlen újvilági majom esetében sem tapasztalható ekkora eltérés a két ivar között; a kifejlett hímek alapszíne fekete, csak az arcszőrzetük fehér, míg a nőstények barnásszürke színűek. Félelmet keltő nevüket nem rossz természetükről, hanem szokatlan külsejükről kapták, hiszen az ivarérett hím olyan mintha „sámán maszkot viselne”.
