Drámaian pusztulnak az édesvízi halak

0
685 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
Az édesvízi halak „katasztrofális” fajpusztulásáról számolt be egy jelentés, amely szerint a világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt. A édesvízi halak embermillióknak jelentenek táplálékforrást, a halászaton és a díszhalkereskedésen át pedig megélhetést – írta a BBC hírportálja.

A szennyezés, a túlhalászat, a duzzasztógátak építése és a folyók kiszáradása, a vizenyős területek lecsapolása miatt a halak száma drámaian csökken. A jelentés szerint

a vándorhalak populációja az elmúlt 50 évben háromnegyedével zsugorodott. Ugyanebben az időszakban a nagyobb testű halfajok populációja 94 százalékkal lett kisebb.

A The World’s Forgotten Fishes (A világ elfelejtett halai) című jelentést 16 környezetvédő szervezet készítette, köztük a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Állattani Tásaság (ZSL).

A WWF szerint a halpusztulás fő oka a folyók rossz állapota, ami leginkább a szennyezés, a gátak és a csatornák számlájára írható. Dave Tickner, a WWF munkatársa a BBC-nek elmondta, hogy noha az édesvizek a Föld legdinamikusabb élőhelyei közé tartoznak, az egész világon a katasztrofális pusztulás képét mutatják.

„A természet szabadesésben van, az Egyesült Királyság sem kivétel: az élővilág küzd a fennmaradásért a szennyezett vizekben”

– magyarázta a szervezet édesvizekért felelős szakértője.

MTI