Cuki kúszósül gyerek született a Miskolci Állatkertben

0
82 megtekintés
Kúszósül baba - Kép: Veress Tamás - miskolczoo
Swing Szerelem Szulák
A Miskolci Állatkert és Kultúrparkban 2013. óta láthatók észak-amerikai kúszósülök, ami azt is jelenti, hogy az évről-évre jól szaporodó párnak idén már a hatodik utóda született. Ami bármilyen meglepően is hangzik, de európai szinten ritkaság számba megy. A május közepén világra jött kölyök az első napokban ugyan még kevesebbet mutatkozott, de most már gyakran látható a kifutójában.

A május közepén, mintegy fél kilogrammos súllyal világra jött kölyök hét hónapos vemhesség után született, és ahogy az a kúszósülöknél megszokott, testvér nélkül, egyedül látta meg a napvilágot. Bár látszólag még most is puha bundát visel, a fekete szőrzet valójában már a születése után pár órával hegyes, fehér tüskéket rejt, amelyek a természetben hatékony védelmet jelentenek a kölyöknek a ragadozók ellen. Bár már nyalogatja és rágcsálja a szülők növényi eredetű takarmányát, négy hónapos koráig még anyatejen él.

Kúszósül baba – Kép: Veress Tamás – miskolczoo

A Miskolci Állatkert az egyetlen olyan magyar állatkert, ahol a kúszósülök szaporodnak, és ez európai szinten is ritkaságnak számít: az idei évben mindössze hét kölyök látta meg a napvilágot a kontinens állatkertjeiben.

A jól szaporodó miskolci kúszósül csapat éppen ezért az európai állatkerti állományban is fontos szerepet tölt be, hiszen került már utód Miskolcról Kassára és Berlinbe, sőt, a tavaly született kölyök éppen a jövő héten fogja elhagyni a szülői házat, és utazik egészen Franciaországig.

Az Egyesült Államok egyes területein több helyen lehetőség van a nagy egyedszámú, gyakran az erdészeti területeken is gazdasági károkat okozó észak-amerikai kúszósülök – más néven urzonok – (Erethizon dorsatum) állományának gyérítésére. Ez többnyire az engedélyezett vadászatukat jelenti, ám egyes egyedek élve kerülnek befogásra, majd állatkertekbe. Így kerülhettek a Miskolci Állatkert kúszósüljei is eredeti, észak-amerikai otthonukból Magyarországra. Itt a természetes erdei környezetben annyira otthon érzik magukat, hogy minden évben utódokkal örvendeztetik meg gondozóikat és látogatóinkat.

Forrás: miskolczoo