Csak a hangunk alapján is felismer bennünket a kutyánk

0
708 megtekintés
Fotó: Pixabay
Swing Szerelem Szulák
Az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatói legújabb tanulmányukban kiderítették, hogy a kutyák képesek a gazdájukat kizárólag a hangjuk alapján is felismerni, és ehhez az ember által is használt hangjellemzők közül többet is használnak. A kutatás az Animal Cognition c. folyóiratban jelent meg. 

Nem vitás, hogy a kutyánk felismer minket. De vajon képes-e erre látás és szaglás segítsége nélkül is, csak a hangunk alapján? És ha igen, hogyan?

Ennek kiderítésére az ELTE Etológia Tanszék kutatói 28 gazda-kutya párost hívtak meg a laborba – bújócskázni. A kutyáknak két búvóhely közül kellett megtalálniuk azt, ahol a gazda rejtőzött, míg a másik helyen egy idegen bújt el. A gazda búvóhelyéről a gazda hangját játszották le felvételről, amint recepteket olvas fel semleges hanglejtéssel, míg a másik helyről egy idegen hangja szólt. A kutyáknak meg kellett találniuk a gazdájukat, de már távolról kellett választaniuk a két rejtekhely közül. A játék több körből állt, ezalatt a gazda hangja mellett 14 különböző idegen felvétele volt hallható. Voltak köztük a gazda hangjához hasonlóbb és jobban eltérő hangok is.

A kutyák az esetek 82%-ában megtalálták a gazdájukat.

Hogy biztosak legyenek a kutyák nem a szaglásukra hagyatkozva oldották meg a feladatot, az utolsó két körben a kutatók megcserélték a lejátszásokat és a gazda hangját arról az oldalról játszották le, ahová az idegen bújt el. A kutyák ekkor is a hangot követték, ami azt mutatja hogy nem az orrukat használták a próbákban.

Fotó: Unplash

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a hangokban pontosan mi segítette a kutyák választását. “Az emberek nagyrészt három hangjellemzőt használnak a beszélők hangjának a megkülönböztetésére: a hangmagasságot (magasabb vagy mélyebb), a zajosságot (tisztább vagy zörejesebb) és a hangszínt (kevésbé öblös vagy öblösebb).A kutyák talán ugyanezen hangjellemzőket használják, talán másokat. Ha két hang egy olyan fontos jellemzőben tér el, ami számít a kutyáknak, akkor könnyebben dönthetnek arról, kihez tartozik az adott hang” – magyarázza Gábor Anna, a tanulmány első szerzője.

Az, hogy egy kutya milyen hosszan nézett a gazda hangja felé választás előtt jelezte, mennyire volt biztos a dolgában. Kiderült, hogy minél nagyobb volt a különbség a gazda és az idegen hangmagassága és a zajossága között, annál jobban segített a kutyáknak felismerni, ki beszélt, miközben a hangszín és más hangjellemzők viszont nem segítettek a döntésben.

“Most először sikerült kimutatni, hogy a kutyák sok másik hang között is felismerik a gazdájuk hangját. Emellett azt is megmutattuk, hogy ehhez a kutyák is használják az ember által is használt hangjellemzőket, de nem az összeset.”

– összegzi Andics Attila, a Neuroetológiai Kutatócsoport vezetője.


A tanulmány február 10-én jelent meg az Animal Cognition c. folyóiratban, “The acoustic bases of human voice identity processing in dogs” címmel. Szerzők: Anna Gábor, Noémi Kaszás, Tamás Faragó, Paula Pérez Fraga, Melinda Lovas és Attila Andics. A kutatás támogatói: ELTE, MTA (Lendület program), European Research Council, ELKH, ITM, NKFIH.