Az uszkár, aki hazatért mint Lassie

0
8,463 megtekintés
 „A kutya az erény, amely, mivel nem válhatott emberré, állattá lett.” (Victor Hugo) Jean Prieur író rengeteg igaz történetet gyűjtött kutyákról, macskákról, oroszlánokról, sőt madarakról, bárányokról. Történeteiken keresztül mutatja be hatalmas lelküket, érzelmeiket, és intelligenciájukat. 

Nagyon kedves, szép, időnként szomorú és megható történetek ezek. Innen hoztuk ma Victor Hugo kutyájának, Baronnak, elképesztő kalandját:

“Faletans márki, a moszkvai követség attaséja, Párizsban járva ellátogatott barátjához Victor Hugohoz. A költő Baron nevű uszkárja jelen volt a beszélgetés alatt, és sok jelét adta barátságának.

– Irigylem, nagyon szép és kedves kutyája van.
– Ha tetszik, magának adom Baront.
– Komolyan magammal vihetem? Komolyan mondja?
– Mondtam már, a magáé!

M. De Faletans boldogan magával vitte Baront, és nyolc nappal később a kutyával együtt Németországon, Lengyelországon át visszament Oroszországba.
Victor Hugo örült, hogy megszabadulhatott Barontól, kétségbeejtően hűséges volt. Mindenüvé követte a gazdáját, és voltak helyek, ahová a híres nőcsábász szívesebben ment volna egyedül. Baron, hála jó szimatának, ott is a gazdájára talált, ahol az szívesebben őrizte volna meg az inkognitóját.

Hónapok teltek el, és semmi hír nem érkezett Oroszországból. Azután egy napon Faletans márki szomorú levélben számolt be a költőnek: a kutya eltűnt, nem is sikerült a nyomára bukkanni. A márki úgy vélte, elrabolták.
Teltek-múltak a hónapok…
Egy éjjel a költő szolgálója arra ébredt, valaki nyöszörög az ajtóban. Kiment, hogy körülnézzen. Kérdésére újabb panaszos hangok hallatszottak, és felismerte Baron hangját. Kitárta az ajtót. Ott állt a vérző lábú, csontsovány kutya, és a szolgáló karjai közé vetette magát.
– Hiszen ez Baron, a mi Baronunk!
Négyesével szaladt fel a lépcsőn, hogy felébressze a gazdáját.
– Uram, uram, Baron visszajött!
– Ugyan kedvesem, megbolondult! Tudja egyáltalán, hány óra van?
– Nem, nem, uram, Baron itt van!
A nyitott ajtón át odamutatott az éhezéstől, fáradtságtól és érzelmektől félholt állatra. A költőt is elragadta az öröm, de gyötörte a lelkiismerete is. Másnap megírta a márkinak a dolgot és azt, hogy többé nem válik meg Barontól, amely ilyen hihetetlen módon bizonyította be hűségét. Rá gondolt a költő mikor ezt írta: „A kutya az erény, amely, mivel nem válhatott emberré, állattá lett.” Baron, hála a szerető gondoskodásnak, felépült, és még hét évig élt boldogan.”

Forrás: Jean Prieur – Az állatok lelke