Állatok alvási szokásai – Te tudod melyik állat alszik a legkevesebbet?

0
1 363 megtekintés
Kép: nldesignsbythesea.com
Swing Szerelem Szulák

Az állatok alvási ideje nagyon nagyon eltérő lehet. Vannak állatok akik szinte egész nap alszanak, vagy szunyókálnak és vannak olyanok is akik beérik akár egy negyed órás alvással is. 

cirkadián ritmus (napi biológiai óra) határozza meg mennyi ideig és mikor alszik egy állat. Ez a biológiai óra a nap mozgásával összhangban működik, és ezáltal idézi elő mind a nappali, mind az éjszakai állatok alvását. Attól is függ, mennyit alszanak az állatok, hogy mivel táplálkoznak és milyen veszélynek vannak kitéve.

Az alvás időtartama az állatoknál széles skálán mozog. Van amelyik szinte egész nap alszik, de olyan is, aki tíz perc pihenéssel beéri.

Lássuk akkor a legkevesebbet alvó állatok listáját:

Strucc

A struccok általában egyenesen állva és nyitott szemmel alszanak. Ez az állapot lehetővé teszi számunkra, hogy
pihenjen az agyuk és a testük, de közben mégis figyelmeztesse őket, ha ragadozó vagy más veszély leselkedne rájuk. Időnként mélyebb pihenésre is szükségük van. Ilyenkor körülbelül tizenöt percre „elengedik magukat”, a fejüket kissé előre döntik. A kétféle pihenéssel naponta körülbelül hat-hét órát alszanak.

Delfin

A delfinek általában csak egyik agyféltekéjükkel alszanak, a másik éber. Ez utóbbit úszásra használják, és állandóan résen van a ragadozók miatt. Néhány delfin élete első hónapjában egyáltalán nem alszik, csak anyja testéhez tapadva pihen éberen.

Fóka

A fókák egy része is csak az egyik agyféltekéjével alszik, de vannak olyanok, melyek teljesen elmerülnek az alvásban mindkét féltekével. Szárazföldön nem képesek a mélyebb alvásra, ezért egy részük teljesen elmerül a vízben alvás közben, és időnként feljön levegőt venni; a többiek pedig úgy alszanak, hogy az orrlyukaik folyamatosan a víz felszínén vannak.

Szarvas

A szarvasok éjjel résen kell, hogy legyenek a sötétben támadó ragadozók miatt, ezért nem sokat tudnak aludni; azt a keveset is csak megszakításokkal és éberen. Körülbelül három-négy órát pihennek naponta. A túlélésük miatt kénytelenek voltak a „hatékony” alváshoz hozzászokni.

Elefánt

Az elefántok főként éjjel alszanak és leginkább fekve. Egy nap kettő-négy óra alvásra van szükségük. A kutatók szerint a vegetáriánus életmódjuk miatt alszanak ilyen keveset. A növények nem biztosítanak nekik hosszan tartó energiát, a gyakori evéssel tudják fenntartani hatalmas méretüket.

Zsiráf

A fogságban élő zsiráfok négy-öt órát alszanak, többnyire éjszaka és megszakításokkal. Alvás közben vagy állnak vagy lefekszenek. Az idősebb zsiráfok általában állva alszanak. Ilyenkor egy kicsit előredől a nyakuk. A szabadon élő társaik ennél jóval kevesebb időt töltenek alvással (körülbelül két óra), hisz állandó veszélynek vannak kitéve.

A lovaknak elegendő mindössze napi két, maximum három óra alvás. A zsiráfokhoz hasonlóan képesek megszakításokkal aludni, időnként mindössze tizenöt perces pihenőket tartanak. Állva is tudnak aludni. A fiatalabb lovak több alvást igényelnek, mint az idősebbek. Legnyugodtabban akkor alszanak, ha csoportban vannak.

Bálna

Hatalmas méretük miatt a bálnák nem engedhetik meg maguknak, hogy sokáig aludjanak, hisz megfulladhatnak. Például az óriás ámbráscetek függőleges helyzetben szundítanak, körülbelül öt-tíz perces időszakokra. A tudósok szerint a bálnák a legkevesebb alvást igénylő emlősök: napi tevékenységük kevesebb mint tíz százalékát teszi ki az alvás.

Forrás: magyarmezőgazdaság