Afrikai elefánt született a Nyíregyházi Állatparkban

0
130 megtekintés
Afrikai elefántborjú (Loxodonta africana) négy órával a születése után anyja, Kwanza előtt a Nyíregyházi Állatparkban, 2018. június 16-án. - MTI Fotó: Balázs Attila
Swing Szerelem Szulák
Új ormányos apróság született a Nyíregyházi Állatparkban 2018.06.16-án, hajnal 4 órakkor. A kicsi a második borja a 17 éves Kwanzának, az idősebb hím borjú, a napokban agyarműtéten átesett Kito, három évvel ezelőtt született. Magyarországon egyébként csak Nyíregyházán látható afrikai elefánt.

“Az első nyugalmas időszak nagyon fontos, s most reménykedve várjuk, hogy a kis afrikai elefánt elkezdjen táplálkozni az anyatejből. További hírek a “kicsiről” hamarosan…” – írta az állatkert a weboldalán.

A kicsi valószínűleg nőstény és problémamentesen jött világra, anyja gondoskodóan terelgeti kifutójukban és már a csapat többi tagjával is megismertette – mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója. Elmondása szerint, a következő huszonnégy óra kritikus lesz a kiselefánt számára, a gondozók remélik, hogy magához tudja venni a számára nélkülözhetetlen anyatejet, vagyis a tehén szoptatni fogja majd a kicsinyét.

Az ország legnagyobb elefántcsapatát a Nyíregyházi Állatpark tartja, a sóstógyógyfürdői látványosságban most négy afrikai és három ázsiai elefánt él. Kwanza párja, a két utód édesapja, a 26 éves Jack nevű elefántbika jelenleg a svájci Baselben egy tenyészprogramban vesz részt.

Afrikai elefántborjú (Loxodonta africana) négy órával a születése után anyja, Kwanza előtt a Nyíregyházi Állatparkban, 2018. június 16-án. – MTI Fotó: Balázs Attila

Az igazgató megjegyezte, míg ázsiai elefántból több egyedet tartanak a hazai állatparkok, addig afrikaiból keveset láthatnak a látogatók. Utóbbi oka, hogy kevés a jó genetikai adottságokkal rendelkező afrikai elefántbika, akik alkalmasak lennének a fedeztetésre.

Afrikai elefánt Magyarországon csak a Nyíregyházi Állatparkban látható, ahol eddig háromszor született utód: elsőként 2007-ben, majd 2015-ben és 2018-ban.

Afrikai elefántborjú (Loxodonta africana) négy órával a születése után anyja, Kwanza előtt a Nyíregyházi Állatparkban, 2018. június 16-án. – MTI Fotó: Balázs Attila

A világ legnagyobb és legerősebb szárazföldi emlőse az afrikai kontinensen honos, a Szaharától délre. Manapság az ottani nemzeti parkok és más védett területek lakója.
Az afrikai elefántnak egy nagyobb és egy kisebb termetű alfaja van. Az előbbi fajta bikája 3,4 méter magasra nő, súlya eléri a hat tonnát. A tehén kisebb, 2,8 méternyi és négytonnás. A legjellemzőbb testrészük, az ormányuk két méter hosszú.

Forrás: MTI