A vadvilág világnapja: védjük meg a nagymacskákat!

0
1 674 megtekintés
Bengáli tigris - Fotó: naturalworldsafaris.com
Swing Szerelem Szulák
Az ENSZ Közgyűlése 2013-ban döntött arról, hogy március 3-át – amely 2013-ban a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) elfogadásának 40. születésnapja volt – a vadvilág világnapjává (World Wildlife Day) nyilvánítja. Ezen a napon bolygónk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét ünnepeljük.

A világnap célja felhívni a figyelmet azokra az értékekre és javakra, amelyekkel az élővilág hozzájárul az emberiség megélhetéséhez és személyes jólétünkhöz. Ez a nap arra is emlékeztet, hogy mára az élővilág fennmaradása komoly veszélybe került, többek között élőhelyük csökkenése és a környezeti bűnözés, például az orvvadászat, a határokon átívelő illegális kereskedelem és a jogtalan fakitermelés következtében – írja közleményében a WWF Magyarország.

Oroszlán kölyök – Fotó: sandiegozoo.org

A VADVILÁG VILÁGNAPJÁNAK FÓKUSZÁBAN IDÉN A NAGYMACSKÁK ÁLLNAK

A macskafélék története 30 millió évvel ezelőtt kezdődött a mai Eurázsia dzsungeleiben. Ekkor már a ma élő cibetmacskákhoz hasonló ragadozók lestek prédájukra a fák lombkoronaszintjén. Ezekből a rejtőzködő artistákból fejlődött ki a ma élő összes macskaféle. Ezek a karcsú, rugalmas és precíz ragadozók az Antarktisz és Ausztrália kivételével a Földön mindenhol őshonosak. E csoport tagjai közé sorolják a nagymacskákat is – ide tartozik például a gepárd, az oroszlán, a tigris és a párduc is.

A nagymacskákat napjainkban számos – legtöbbször az ember által előidézett – veszély fenyegeti világszerte: természetes élőhelyük csökkenése, az emberekkel való konfliktus, az orvvadászat és az illegális kereskedelem.

Az elmúlt száz évben 95 százalékkal csökkent a tigrisek száma, az afrikai oroszlánoké pedig mindössze 20 év alatt 40 százalékkal lett kevesebb.

Afrikai cibetmacska – Fotó: juzaphoto.com

A KÁRPÁTOK SZELLEMMACSKÁJA

A világon előforduló négy hiúzfajból a legnagyobb Magyarországon is őshonos. A rejtőzködő életmódja miatt a Kárpátok szellemmacskájának is nevezett hiúz hazánkban az elmúlt évtizedekben jelent meg újra. Rendszeresen előfordul a Börzsöny, a Zemplén és az Aggteleki-karszt területén, de hazai állománya még mindig védettségre szorul, hiszen az elmúlt években nincs információ arról, hogy sikeresen adtak volna életet utódnak. Jelenlétükről vadászok beszámolói mellett néhány kameracsapdás felvétel is árulkodik. Az észlelések ellenére azonban összlétszámuk tíz alá tehető.

Az eurázsiai hiúznak – a többi nagyragadozó mellett – rendkívül fontos szerepe van abban, hogy fenntartsa az erdei életközösséget. Jelenlétük következtében ugyanis a növényevők viselkedése megváltozhat, egyedszámuk olyan szintre csökkenhet, amely lehetővé teszi az erdő természetes megújulását.

Eurázsiai hiúz – Fotó: The World Wildlife Foundation

A WWF Magyarország több mint 25 éve dolgozik a hazai természetes erdei élőhelyek védelméért. Emellett a civil szervezet és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 2010 óta együttműködik a nagyragadozók kutatásában is. Hiúzvédelmi Programjuk célja az állatok élőhelyeinek védelme mellett az ismeretterjesztés is.

A WWF Magyarország programja az elmúlt évben kibővült: a 2017 végén indult EUROLARGECARNIVORES LIFE projekt elsődleges célja, hogy a nagyragadozókkal foglalkozó különböző érdekcsoportok – többek között állattartók, vadászok, természetvédelmi szakemberek, természetjárók, döntéshozók – közti kommunikációt elősegítse. Ez nemcsak országos, de nemzetközi szinten is fontos, hiszen az Európában előforduló 33 nagyragadozó-populáció 88%-a határokon is átnyúlik. A projekt segítségével a WWF Magyarország arra törekszik, hogy a hazai nagyragadozók védelme is megfelelő legyen: a cél, hogy feltérképezzük és megelőzzük az illegális elejtéseket, valamint megfelelő szabályozással biztosítsuk e fajok élőhelyeinek fennmaradását.

A hazai hiúzok védelméhez bárki hozzájárulhat, egy szimbolikus örökbefogadással a WWF Magyarország természetvédelmi munkáját a wwf.hu/hiuz oldalon támogathatja.

Forrás: MTI, WWF