A legkisebb kardszárnyú delfinek huszonnyolc összetett hanggal kommunikálnak

0
149 megtekintés
Kardszárnyú delfinek - Kép: Tori Kallman - Shutterstock
Swing Szerelem Szulák
Dumában a legjobbak. Az ausztrál Curtin Egyetem vezette kutatás szerint a gyilkos bálnák legkisebb típusa 28 összetett hangot alkalmaz, köztük felpattanó-pulzáló hangokat és füttyöket, hogy így kommunikáljanak a családtagokkal – írja a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A Royal Society Open Science című szaklapban publikált tanulmányhoz 2012-ben és 2013-ban gyűjtött adatokat elemeztek, hogy jobban megértsék a Ross-tengeri vagy C típusú kardszárnyú delfinek kommunikációját. Ez a delfincsoport az antarktiszi McMurdo-tengerszorosban él.

A szakértők a kardszárnyú delfinek populációit az egyes egyedek hangja, testalkata és színezete alapján azonosítják.

A kezelhetőségért a tudósok földrajzilag elszigetelt és genetikailag elkülönült csoportokat különböztetnek meg. Négy típusát azonosítják az antarktiszi vizekben élő kardszárnyú delfineknek, amelyeket A típus, B típus, C típus és D típus névvel jelölnek.

Kardszárnyúak a Ross-tengernél – Kép: twimg.com

Rebecca Wellard, a Curtin Egyetem tengerkutató intézetének (CMST) munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, hogy a Ross-tenger távoli volta miatt ezeknek az állatoknak a monitorozása és mozgásuk rögzítése bonyolult, de szükséges viselkedésük és akusztikus repertoárjuk jobb megértése érdekében.

Az Antarktisz vizeiben élő kardszárnyú delfinek közül a C a legkisebb, egyedei mintegy 6,1 méterre nőnek, míg az A típus hímjei a tíz méteres hosszt is elérhetik.

“Passzív akusztikus monitorozási technikákkal csapatunk kilenc különböző találkozást rögzített mintegy 392 C típusú kardszárnyú delfinnel, köztük felnőttekkel, fiatal felnőttekkel és borjakkal. Azonosítottuk, hogy hívóhangjaik több összetevőből állnak, sok kiáltásuk a felpattanó-pulzáló hangoktól a füttyökig terjed” – mondta el Wellard.

A kutatás során leggyakrabban megfigyelt viselkedési mintázatok a jég alatti utazás és táplálékkeresés, valamint a felszíni társas érintkezés volt.

“A hívóhangok esetében gyakran egyszerre két hangot képeznek az állatok, ez a bifonáció (kéthangúság). Ezek segíthetnek a csapat más tagjainak lokalizálásában”

– véli a kutató.

MTI