A fővárosi állatkertben januártól félezer mentett állatnak nyújtottak segítséget

0
316 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Az év eleje óta több mint félezer mentett állat, egyebek mellett héjafiókák, vadmacska és hód kapott második esélyt a Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentő programjában.

Több más állat mellett a rendőrség által lefoglalt héjafiókákon, egy összeharapdált, vemhes hódon és azóta már világra jött utódain, valamint három elárvult vadmacska kölykön is segítettek, tavasszal pedig 92 mentett sünt engedtek szabadon Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei. Tavaly összesen 2201 mentett állat kapott segítséget. A vadállatmentő munka lényege, hogy a Magyarországon őshonos, vadon élő, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedeit mentik, amelyek valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. A sérült állatokat meggyógyítják, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat pedig felnevelik az állatkert vadállatmentéssel foglalkozó munkatársai. A cél minden esetben az, hogy az állatokat visszaengedhessék természetes élőhelyükre, ez azonban csak akkor lehetséges, ha újra képesek emberi segítség nélkül is boldogulni.